Másnap jóó korán felkeltem. Hitsugaya még pihent. Gyorsan felöltöztem, majd visszatértem a szobába. Hitsugaya ekkor már fenn volt és éppen az utolsó simításokat végezte a ruházatán. A kardja és a köpenye pedig az ágyamon pihent. Amint meglátta, hogy belépek azonnal kifelé vette az irányt. Átvettem a fekete Shinigami öltözéket majd visszahívtam a szobába Hitsut. Ezekután már csak a köppenyt és a kardot vettem fel, majd nos igen. most jön a legnehezebb része. Felállítani Hitsugayasra a hajam. Anyám segitett benne egy ideig vagyis hátul teljesen felállította. Persze kurvára nem kellett volna az egészet mert egy tincsnek előre kell lógnia. Kénytelen voltam egy tincset lemosni és megint beállítani. De ez már csak hab volt ugyanis jött a befújás. Én már nevettem az egészen. Gondolom a szobában várakozo Hitsugaya nem tudta elképzelni min nevetek ennyire. Olyan hófehér lettem, hogy még Hitsugaya is megirigyelhette volna. Amikor visszatértem a szobába Hitsugaya nézett nagyot. Mintha önmagát látná női kiadásban és magasabb kiadásban.
- Most komolyan igy akarsz…
- Eltaláltad. De szerintem indulhatunk. Néztem az órámra ami már ténysleg azt mutatta, hogy itt az ideje tényleg indulni. Hát el is indultunk. Azért vicces volt, hogyHitsugaya velem tartott. Föleg, hogy az aki Matsumotot fogja alakítani most irta az SMS -t, hogy késni fog. Felhívtam mire azt mondta legalább egy fél órát. Aztán amikor végül Pont megérkeztünk Hitsuval a Hungekszpohoz már ő is ott volt. Azért választottam őt mert tisztára olyan a viselkedése mint Matsumotonak.
- Szerbusz éva.
- Most Matsumoto.
- Jah tényleg.
- Üdv Kapitány. – Ölelt meg.
- MATSUMOTO!!! – Kiálltottam el magam mire fényképező kattanások kisértek. -SZÁLJ MÁR LE RÓLAM!!!!! – Erre persze elengedett.
- Kapitány akkor bemegyünk?
- Igen be. – Sohajtottam. Hitsugaya mellettem szinte ki volt akadva, hogy mien jól alakitjuk őt meg Matsumotot. Nos elindultunk befelé. Anitával eddig nem futottam össze. Diát viszont már láttam. Rákacsintottam hitsugayara aki azonnal vette a lapot. Előhívtuk a Bankai alakját, majd odaoldalaztam Diához.
- Szia.
- Kati te?!! Na ezt meg hogy?
- Hát sokat kellett dolgoznom vele de igy sikerült. – Füllentettem jó nagyot.
- Ez kurvajó.
- Köszike. Ha akarsz hüsölhetsz is.
- Miből csináltad te ezt?
- Ha megérinted megtudod.
- Ez… – Érintette meg. – JÉÉÉÉÉG!!!!
- Ahogy mondod. Bár remélem nem fog elolvadni.
- Ezt még le fogod venni?
- Le igen mert az előadás elején nincsen szükségem rá. És Hideg helyre fogom tenni.
- Értem. Gyere keritsük elő az Academis Renjit vagyis Anitát mert nem találom.
- Sajna nem lehet mert fellépésünk van.
- Oh ja tényleg. a szinpad mögé kell mennetek. mindjárt megyünk mi is.
- Rendben. Remélem megtalálod Anitát.
- Azt én is. Na de vigyázz nehogy elolvadj.
- Rendben. Majd Másik bnőmhöz fordulva. – Akkor idulás Matsumoto.
Elindultunk a szinfalak mögé. Természetesen Bankai Nélkül. Amikor Anita megérkezett végül ők is bejöttek a szinpad mögé hozzánk. Aztán már csak arra emlékszem, hogy felkellett mennünk a szinpadra és elkezdeni a szerepet.
Maga a sztorink Annyiból állt, hogy Matsumotonak az irodában kellene lennie, de nem ott akar lenni de Hitsugaya nem engedi el amikor pedig Matsumoto eltünik mostmár nem hagyja szó nélkül Utánnamegy Hyorinmaru Bankai formályát magára öltve – ‘ mellékewsen ekkor hoztam elő Hyourinmarut Hitsu Segitségével sötétben természetesen. ‘ – Majd utánna megy, és szinte mint egy golyó úgy megy, Matsumoto után. Aztán elkapja és végül csak megkellett Matsumotonak csinálni azokat a fránya iratokat.

Amint lementünk, szinte hihetetlen volt. Fotózás fótózás Hátán. Szegény Hitsugaya teljesen elhasználta minden erejét. még szerencse, hogy a fotózást kibirta szegényke. Utánna meg mondtam neki, hogy pihenjen egy keveset ugyhogy jónéhány órát Aludt is. Aztán végül elszórakozgattunk mi nagyon jól az összergyült kis társaságunkkal. Majd nem is vettük észre annyira elbambultunk de elkezdödött az eredmények kihirdetése. Mivel mi rajtunk röhögtek a legtöbbet meg a mienk volt a leg jobb előadás jó sok mangát meg egyebet nyertünk. Nos igen. Mivel Ukitake Mániás vagyok Mert idelenn mindenki úgy tudja ezért direkt az Ukitakés cuccokat tartottam meg a többi lehetett az én kis Matsumotot alakító bnőmé. Kivétel egy Vasalord 4 es kötet amit Anitának adtam. Anita elment Diával én meg mentem haza “egyedül” avagy Hitsuval. Akkor ébredt fel amikor, mellé léptem és egy indulunkot suttogtam neki. Amikor végre hazaértünk mind a ketten azonnal eldőltünk mint két zsák Krumpli.

Ami azt illeti Néhány nappal később Vonatra száltunk Hitsugayaval és elindultunk nővérkémhez Lionhoz. Ami azt illeti reméltem nincs meg az ereje még ahoz, hogy meglássa Hitsut. Mert ha van akkor nagy bajban leszek. Nem is tudom. Majd elválik. Ami azt illeti már nagyon vártam, hogy újra lent legyek Nővcimnél, mert már nagyon hiányzott. Amikor végül megláttuk egymást jött a nagyölelés. Kiváncsi voltam, hogy Mikor hozza fel majd, ha Látja Hitsugayat. Ha nem akkor meg mázlim van. Aztán kiderült, hogy egyenlőre még nem látja Hitsut. Nem is lenne jó mert egyenlőre nem akarok annál többet felfedni neki mint amennyit megkockáztattam Byakuyával. Sőt ahogy ez a gondolat átcikázott a fejemen jött is egy kissé várt is meg nem is felelet.
- Képzeld megint Byakuval Álmodtam.
- És Mégis mit? Tettem a hülyét Hitsugaya meg nagyban vigyorgott mosolygás helyett.
- Semmi különös, csak annyi, hogy a lelkekvilágában találtam magam majd egy hosszú dalra Byakuyával táncoltam.
- Olijé. Csak nem azt jelenti, hogy pasid lesz hoppsz.
- Ugyan dehogy lesz.
- Sose tudhatod. – Mondom. ~ Azt meg pláne hogy Byaku lesz az. höhö~ – Teszem hozzá gondolatban. Az út agészen a koleszik megintcsak beszéddel ment el. Sose fogyunk ki a témából. Kiváncsivá váltam, hogy mit hoz még ez a hét a számomra…

Szinte lelassult számomra az idő ahogy egyre közelebb hajolt, majd ajkai érintették az enyémet. Megcsókolt? Most komolyan? Ez hihetetlen. Nem hittem a szememnek. Egy picit tétován ugyan, de visszacsókoltam. Szinte összeolvadtunk ott a sötétben. A csókot pár percel később Hitsugaya szakította meg majd elfordult.
- Bocsánat. – Szabadkozott.
- Semmi baj. – Lett olyan lágy a hangom amitől magam is meglepődtem.
- Pedig te…
- Ugyan… – öleltem át. – Arról nem volt szó, hogy nem lehetek másba is szerelmes.
- Ezekszerint csak a rangsorod az ami megmarad.
- Igen ugyhogy ne aggódj. Nem eszlek meg csak azért mert megcsókoltál.
Kibontakozik az ölelésből majd lép néhányat előre majd felém fordúl, tengerzöld szemeit rámemelve, melyben csillogott a hold halovány fénye.
- Tényleg…
- Akkor nem viszonoztam volna. – Feleltem majd odaléptem mellé. Lehajolva pedig adtam neki egy puszit. – Ezt pedig megérdemelted. – mondom majd lehuppanok a fübe és nézem a holdat. Hitsugaya csak ugyanugy leült mellém, majd eggyütt néztük a holdat. Hitsugayara pillantottam majd fejemet vállára hajtva figyeltem tovább a kerekded holdat, mire csak rámnézett de nem szólt semmit.
- Hitsugaya. Ugye tudod, hogy a hold olyan mint a jég? Hiába fényes mégis teljesen olyan mint egy jéglabda ami csak arra vár, hogy elsodorjon. Hyourinmarura emlékeztet.
- Engem is. De nem is kellett ezt kimondanom. Te kimondtad a belső gondolataimat.
- Hiszen tudom, hogy utálod a meleget. Részben én is nagyon utálom.
Erre már nem szólt semmit, csak tekintetét visszairányította a holdra. Egy kis idő múlva remegni kezdtem mert nagyon hideg volt. Jómagam ugyan imádom a hideget de ha túl hideg az már elviselhetetlen. Ezt észrevéve levette magáról az öltönyét és rámteritette. Annyira kedves. Ismét a vállára dőltem, majd egy pár perc elteltével ott az éjszakában szép csendesen elnyomott az álom.
Hitsugaya még kint ült igy egy darabig majd odaszólt Matsumotonak, hogy segitsen bevinni engem. Amint mindent elrendezett ő is aludni tért.

Másnap csak dél körül ébredtem fel. A futonom mellett egy levélkét találtam az ebédemmel.
- ‘Bementem az irodába, ha kellek ott megtalálsz. ‘ – Olvastam fel a cetlit, majd elmosolyodtam. Megettem az ételt, amit kaptam majd felkeltem a futonról. nem hittem el, hogy Hitsugaya szobájában vagyok. Gyorsan ruhát váltottam igy ismét megszokott shinigami öltözékemben pompáztam. Elindúltam én is gyors léptekkel az iroda felé. A kapitányi köppeny most nem volt rajtam de nem is kellene mert Aizen könnyen rám akadhat főleg a köppennyel együtt. Amikor megérkeztem javában zajlott a munka.
- Szerbusz Hitsugaya.
- mi vagy te? Egy vénember?
- Nem dehogy. – Kezdtem el nevetni. – Csak kiváncsi voltam mien képet vágsz.
- Remek. – Sóhajtott lemondóan. – Tegnap jól kifáradtál.
- Nekem mondod? Az a rengeteg tánc kivette belőlem még az élniakarást is.
- Byakuya igaz?
- Igen. Nem hittem, hogy még vele is kell táncolnom egyet. Pedig azt a táncot akartam leadni.
- Ami részint sikerült.
- Sajnos. Reméltem, hogy velem nem fog.
- Nos igen. Amugy a barátnődre visszatérve…
- Soha. őt egyenlőre kihagyom a buliból. Amig Aizennel nem végzek addig nincs itt biztoságban. Nem beszélek róla többet.
- Rendben van. Ami azt illeti a kapitányi köpenyed?
- Nem veszem fel. Aizen úgy könnyen megtalál.
- Előrelátó vagy.
- Egyik erényem. Bár most inkább a tapasztalat beszél belőlem.
- Igen igaz. el is felejtettem, hogy ismersz minket.
- De ezt, sose feledd el jó.
- Rendben, megigérem, hogy nem fogom.
- Ennek szívemből örülök. De most megyek. Megnézem mi van Ukitakéval. – Erre felkelt a székéből. – Ne aggódj. Csak az állapota érdekel, aztán jövök is vissza.
- Veled megyek jó?
- Persze. Semmi kifogásom ellene.
- Akkor menjünk. – Lépett egy Shunpoval az ajtójoz. – Ma még Matsumoto papirhalmát is meg kell csinálnom, ugyhogy sietünk.
- Hagyd csak, majd Matsumotot elintézem mindjárt. – Abban a pillanatban Matsumoto mint a nyil nekemjön és átölel.
- MATSUMOTOO!!!!
- Áj bocsánat. azthittem egyedül vagy Mao. – integet kezével az arca előtt. – Akkor majd késöbb visszajövök.
- Megálni Matsumoto. – Szóltam utánna. – Ugye nem akarod, hogy beszámoljak rólad Ginnek, ha átmegyek Aizenke miatt hozzájuk Hmmm?
- Eh azt nee!!
- Akkor ha mindig megcsinálod a papírmunkát nem is fogok. – Mint a nyíl ugy robbant be az irodába és ült neki a papíroknak. Hitsugaya csak nézett nagyot.
- Hát ez meg?
- Matsumoto bele van esve Ginbe. Emlékszel amikor leitta magát a sárgaföldig és nagyon magaalatt volt amikor Gin elment Aizennel?
- Jah tényleg. De ezekszerint…
- Pontosan. Ginnek meglehetett már Matsumoto.
- Hát… Kinézem belőle.
- Én meg tudom. Gin nem hagyna ki ilyen alkalmat.
- Valóban. Na de menjünk.
- Hova?
- He? – Nézett értetlenül. – Nem azt mondtad hogy…
- Ja, hogy sétálni? mehetünk Hitsugaya. – Indultam el.
- ~ Mintha nem is ő lenne. Vagy csak elfelejtette vagy nem is akart odamenni? Ah mindegy.~
- Hitsugaya jössz!
- Eh igen megyek. – indul el.
- Valamin nagyon elgondolkodtál mi volt az?
- Semmi különös.
Nem szóltam inkább egy szót se. ő dolga min gondolkodott. Egyszercsak azt éreztem, hogy megfogja a kezem. Csak rámosolyogtam majd abban a minutumban valakik Felszólaltak.
- Né má A kis pisis fogja anyuci kezét. Szép látvány mondhatom.
- Jé tényleg. Ezt le kell fotozni.
- Ezt muszály.
Láttam Hitsugaya homlokán kidülledni az ereket igy inkább megnyugtatásként megcsókoltam. Amikor elváltak ajkaim az övétől, csak rámosolyogtam.
- Nem éri meg mert ugyis folytatnák.
- Rendben van. Menjünk mielőtt meggondolom magam.
Azzal Shunpoval el is tüntünk a közelükből. Egy mező közepén találtuk magunkat. Köröskörül fák vettek minket körül.
- Áh ez annyira szép. Imádom a természetet.
- Nekem inkább…
- Tudom. Neked a hófödte helyek jönnek be. Amikor nagyon meleg van, akkor én is inkább azt kivánom. de most csak hüvöskés az idő.
- Minden gondolatom már veled van.
- Ugyan ne beszélj hülyeségeket. A gondolatok a tieid. Amennyit tudok az pedig édes kevés. Főleg most, hogy veled vagyok. Mivel nem vagyok gondolatolvasó. Az, hogy megismertelek már korábban betekintést engedett a lelkedbe. Azt a Hitsugayat ismerem, aki Hinamori Momoba szerelmes.
- Úristen. Ezt honnan tudtad meg?
- Szoval igaz?
- Becsaptál te kis…
- Csak kiváncsi voltam. Bár ahogy hinamorit ismerem állandoan ezt csinálja, hogy. – hinamorisan. – Oh Aizen-sama igy Aizen-sama ugy. Hányingerem van tőle. Hogy miert nem beléd szerelmes arrol halvány lila fogalmam nincsen.
- Erre én is sokszor kerestem a választ.
- Amig él én tudom, hogy Aizent fogja dicsőiteni. Ne haragudj de nekem ez a véleményem. Ezzel most nem megbántani akartalak.
- Tudom. Gyere. – Fogta meg a kezem majd elindultunk előre. Szinte elvakított az a fehérség és szinte perzselt az a vörös és fehér rózsatenger amit láttam. Meglepett, hogy Ilyen helyeket is ismer. Csak álltam ott mire a szemeim téágabbra nyiltak mint hittem volna. Ukitakét és Shunsuit meg Nanaot pillantottam meg a fák között. Gondolom Shunsui mint mindig Nanaonak csapja a szelet Ukitake meg csak ugy ott van. Hitsugaya még mindig fogta a kezem. Elmosolyodtam amikor jobban megszorította, majd belegázoltam a rózsák közé azon az ösvényan ami ko volt erre a célraq alakítva majd elindultam magamután húzva a bukdácsoló hitsugayat amin nevetnem kellett. Ekkor vettek minket észre.
- Mao-chan! – Hallottam Ukitake hangját de nem érdekelt. csak megfogtam a majdnem eleső Hitsugayat.
- Vigyázz Taichou.
- Mintha hagynád.
- Jol van na… Gyere. mosolyogtam rá majd elindultunk abba az irányba mint eddig. A franc se gondolta, hogy egy Lidércre bukkanunk egy óra multán. Bazi erős mit ne mondjak. Még Hitsugaya se birt vele pedig Bankait is használt. az én erőm meg még nem bontakozott ki teljesen. Ebben a percben mi történik a Lidérc felkeap az egyik csápjával mire Hitsugaya lecsapna de3 a Lidérc egy Ceróra készül amivel engem próbál meg elpusztitani. Abban a pillanatban Shunsuit pillantom meg fél szemmel ahogy elvágja a csápot ameik tart engem majd elkapva enmgem és az ölében tartva leérkezik velem a földre. Akkor láttam meg, hogy ukitake felé közeledik a Ceró.Majd azthittem el is találta. De nem Ukitakét az biztos. A lidércnek annyi volt. Ukitake csak ott állt előreszegezett kardal, Majd hátra pillantott mosolyogva.
- Jól vagy Mao-chan? – Kérrdezte majd kardja ismét normál alakjában pompázott melyet visszacsúsztatott a kardhüvelybe. – Remélem nincs baj.
- Köszönöm. Most már teljesen rendben vagyok.
- Ennek örülök. – Felel majd elindul visszafelé. – Akkor remélem rendben is lesz minden.
- Shunsui letehetsz. – mondom majd le is tesz.
- Tényleg rendben vagy?
- Igen. minden rendben. egy törött bordát még meguszok valahogy. – Csuklottam össze.
- Na persze. Idehívom Unohanát.
- Majd én addig itt maradok. -mondta majd leült és az ölébe fektette a fejem.
- Ne menj sehova jó. – Mondtam Shunsuinak.
- Mert?
- Mert meggyogyitom magam. csak pár percre van szükségem ennyi. – Koncentrálni kezdtem majd amint kimondtam két nevet magamban azonnal gyógyulni kezdtem.
- Csak nem Orihime ereje?
Csak elmosolyodtam. Majd amint meggyógyultam Felkeltem Hitsugaya öléből.
- Ukitake után kell mennem. Shunsui vigyél utánna.
- Rendben gyere. -Felel majd elindul előre. Hitsugaya is jött visszafelé mellettem. Csak akkor vettem észre, hogy sántit. Megálltam.
- Hitsugaya! – Néztem rá majd ismét a két név és a varázsige majd hitsugayat is meggyógyítottam. – Még egy ilyen sumákolás és esküszöm, hogy megverlek vili! – Néztem rá szomoró tekintettel.
- Sajnálom. Rendben. – Felel, majd halgatagon jön mellettem. Amikor megpillnatjuk Ukitakét eléggé megnyugodtam, hogy másik lidérc nem bukkant fel majd odamenve hozzá megálltam vele szembe.
- Ukitake-san, Lehetne egy kérésem?
- Micsoda?
- Nyitnál nekem kaput az emberek világába?
- Ha csak ez kell. Felel majd elindulunk vissza az osztaghoz, majd a kapu kinyitása utánszinte Hitsugaya és én azonnal be is léptünk majd átrohanva mit ad isten a levegőben kötöttünk ki. bát az meglepett, hogy pont a mi házunk felett.
- Ezaz.
- Várj én nem hoztam póttestet.
- Ne is mert akkor növérkém fel is ismerne azon nyomban. Én visszabújok az enyimbe te meg jössz velem.
- Ahogy jobbnak látod.
- Te figyelj kérhetek tőled valamit?
- Amit csak akarsz. Kérjél.
- A kapitányi köpenyed meg Hyourinmaru kellene.
- Mégis minek?
- Majd meglátod.
- Remek. mindig ez a majd.
- nyugi. Nemsoká megtudod.
Nem szolt semmit csak beugrottunk a szobába a nyitott ablakon majd Miyot kiküldve a testemből elkértem tőle. Majd felvettem a Shinigami cucomat és felvettem a köppenyt meg Hyourinmarut is a hátamra.
- Nos? Ebből rájösz mit akarok?
- Egyenlőre nem, de kiváncsivá tettél.
- No akkor most figyelj. A lényeg annyi, hogy Most egy Animeconra megyek Holnap. És mivel ilyen rövid a hajam ugy gondoltam téged alakítalak. De ahoz kellett a valódi kard, mert Hyourinmaru Bankai formáját nem sikerült megcsinálnom időre, de igy elkészülhetek vele fél perc alatt.
- Á vagy ugy. akkor ezért mondtad, hogy…
- Igen. Mivel te vagy a gazdája neked kell egy pici ideig tartani és elmondani neki, hogy bizhat az én erőmben is stb.
- Rendben. Felel majd Hyourinmaru és a köppeny ismét visszakerül hozzá.
- Con után pedig egy hétig ott leszünk barátnőmnél, de rólad egyenlőre nem tudhat.
- Oh télleg. Lionról van szó ugye?
- Igen róla.
- Rendben nem fog. De majd azért ha Lidérc Bukkan fel próbáld megoldani.
- Ahogy tudom majd megoldom. Látom Aggódsz.
- Igen aggódom. – csókolt meg. – Azért én még aggódom.
- Nyugi. Vigyázok magamra.
Ebben a pillanatban lép be anyám.
- Nos akkor mész vagy nem Conozni?
- MEGYEEEEK!!!
- Rendben. Akkor holnap ne keressünk itthon mi?
- Ne. Megyek Conozni ráadásul Bankai probléma megoldva. Ugyhogy nem lesz baj a fellépéssel. Abban a pillanatban megcsörrent a mobilom. Amit fel is vettem és Anita barátnőm szólt bele.
-’Kati akkor holnap hogy legyen? Meg jösz, és fel is lépsz?’
- Igen mindkettő. Ami a menetelt illeti egyedül kell menned, mert engem bevisznek. Hyourinmaru cipelése nem gyerekjáték.
- ‘Eh rendben akkor majd ott találkozunk.’ – Felelt majd ezzel le is tette a telefont.
- Még csak az kellene, hogy ingyen utazgathass. Ennyi idő után kiismertem, hogy neked csak ezért vagyok jó. – mondom magamnak majd Hitsunak is meg magamnak is megágyaztam, persze anyám jelenléte nélkül, és átöltözve lefeküdtünk aludni…

Valójában csak megnézni jöttek, hogy minden rendben van e és Ishida hozta a ruhámat is. aztán ketten kétfelé. Megbeszéltük azt is, hogy Uraharánál fogunk ekkor és ekkor találkozni, hogy felmenjünk ismét a lelkek világába a múúúúúúúlatságra. Egy kicsit egyedül akartam lenni igy sétálgattam kicsit a városban. A boltok környezetében sétálva megakadt egy bizonyos dolgon a szemem amely ismét Hitsugayara emlékeztet. Majd visszatértem Ichigohoz és végül menni kellett. Bár persze semmi kedvem nem volt hozzá. Miután pedig a napunk nagy részét megint a suliban töltöttük pláne nem volt kedvem még táncikálni. de hamár egyszer igy alakult miért is ne. Bár akkora körte villant a fejem felett, hogy ördögien elmosolyodtam. A srácok nem tudták ezt mire vélni.
- Mao te meg min elmélkedsz?
- Seeemmin -seeemmin. – Legyintettem. – Csak elgondolkodtam.
- Mégis min kedves kapitányocska? – Kérdez igy rá Hitsugaya.
- A Barátnőmre Gondoltam.
- A barátnődre?
- Igen. Megakarom lepni egy Byakuyával való tánccal.
- Hogy akarod megoldani? Talán tudunk segíteni.
Vigyorom még szélesebb lett. Annyira hálás voltam nekik.
- Nos… -Hajoltunk össze mint akkor szokás, ha nem akarjuk, hogy más tudjon róla. Elmondtam nekik a tervet mire a kezembe csaptak és elkezdtük megtervezni a dolgot. Urahara volt az első állomás. Olyan hévvel estem neki, hogy nem tudott ellent mondani erre a dologra.Barátnőm most jó korán lefeküdt bár ezzel meg is lepett engem. Namármost, ez viszont pont jókor jött. Höhö ezek után csak annyi volt a dolgunk, hogy Ichigo a vállára véve felcipelje a lelkek világába. Amikor ezzel is megvoltunk csak annyi volt a dolgunk, hogy átöltöztessük Liont, majd mindenki rávette Byakut is a dologra. Bár nem volt egyszerű egy Álomtáncba nem hal bele. Nos amikor végül sikerült ténylegesen rávenni és fel volt már minden ki öltözve Byakuya bement felkelteni barátnőmet.
- Lion. Lion kelj fel. Érintette meg Barátnőm arcát, s simított rajta végig. Barátnőm eközben mocorogni kezdett. Szemeit akkorára nyitotta amekkorára csak kilehetett amikor lassan kinyitotta és körvonalazódott előtte Byakuya tekintete.
- Gyere. – Húzta fel megfogva a kezét. Semmi többet nem szólt, csak húzta maga után barátnőmet, mintha tényleg csak egy álomba csöppent volna. Amikor végül betoppantak a mulatság már javában zajlott. Éppen egy Lassú szám elejére értek be (Byaku Song: Yozora no Kawa. Hallgatása is kötelező.). Jómagam Javában Shunsuival táncoltam. Byakuya és Lion lett a célpont. csak rajtuk volt a fény. Mi szinte el is tüntünk. A zene szólt s Lion hófehér fodros ruhája ami pánt nélkül simult rá melyet természetesen Ishidának köszönhetünk szinte csak mintha körbeölelte volna, hogy ne lássunk belőle sokat. Ahogy Byakuyával táncoltak tényleg olyan volt mint egy álom. Bár természetesen csak mi tudtuk, hogy nem az. A dallam lassan körbeölelte őket. Lion Csillogó szemeit látva olyan boldogság töltött el mint még soha. Mikor vége volt a számnak Liont Byakuya átvezette az egyik szobába majd amint elaludt Ichigo és én ismét csak felkaptuk és visszavittük a kollégiumba. Majd ott is hagytuk. Szerencse, hogy mint hamupipőkénél nála is éjfélkor lejárt az idő és bealudt a tánc után. Ichigo és én persze visszamentünk a múlatságra múlatni. Eljött az idő, hogy Kapitányt váltsak. Ukitake elé pedig Hitsugaya be is vágott igy az utolsóelőtti dalnál ismét Hitsugayaval táncoltam.

- Ukitake.
- Haragszik.
- Tudom, de gondolom az utolsó tánc lesz a tied.
- Vagy még az sem.
- Ha igy állsz hozzá akkor biztosan. – Korholta le Shunsui. – Ne legyél ennyire…
De hangját a zene végét jelző hosszú magas hang elnyomta. Tudtam, hogy Ukitakét sem uszom meg.Igy amikor az utolsó dalra amikor a kapitányokkal kellett táncolnom kénytelen voltam Ukitakéval táncolni. Amint forogni kezdtünk megszólalt.
- Mao.
- Mi van?
- Csak azt akarom mondani, hogy beszélni akarok veled.
- Minek?
- Sajnálom ami történt.
- Na persze. Yume igy, Yume úgy. Köszönöm ebből nem kérek.
- Sajnálom. – Szemeit lehunyta. – De…
- Egy szót se. Ha ideges leszel akkor… – Csuktam be a szemeimet majd ujra kinyitva, már fátyolos tekintettel néztem rá. Nem szólt egy szót sem többet. Csak a dal végén szólalt meg.
- Tényleg sajnálom. – ölelt át. – Nem akartam, hogy ez igy alakuljon. Yume volt az egyetlen aki mindig velem volt.
- Amiről én nem is tudtam. Sőt senki sem tudhatott. Nem haragszom önre Taichou.
- Nem?
- Soha Taichou. Bár fáj, de nem haragszom. Bár eleinte azt mondtam, hogy nem táncolok ma veled.
- Köszönöm Mao-chan.
- Nincs mit,de… Abban a pillanatban éreztem, ahogy megremeg. – Már megint. – Mondtam majd a karjaim között tartottam mig Unohana ismét normalizálta Ukitake légzését, majd Hordágyra rakatva átvitték egy másik terembe. Unohana ott maradt vele majd hozzá később Shunsui is csatlakozott. Jómagam inkább kimnetem a kertbe egy kicsit fisslevegőt szívni. Hollófekete Ruhám csak ugy lengett a szélben. A benti hangulat kihallatszott ide is. Jól szórakoztak. Gondolom Matsumoto meg azok akikről tudok holnapra olyan másnaposak lesznek mint a huzat. Jómagam meg majd szívbajt kaptam amikor Hitsugaya toppant elém.
- Mégis táncoltál vele.
- De nem kellett volna. Megint rosszul van.
- Mint mind most is aggódsz igaz?
- Igen, de nem tehetek ellene.
- Tudom. De nem is muszály. Hiszen látni sem akarod. Csak aggódsz.
- Ezt akartam elmondani neki, de akkor lett rosszul.
- Majd később elmondod.

- Igazad van én pici taichoum. – Öleltem meg Hitsugayat. – Majd Később.
- Megyünk?
- Igen. Ha lehet akkor most már lepihennék. Holnap amugyis sok dolgom lesz.
- Mao. – Hallottam meg Byakuya metsző hangját az éjszakában. – A mi táncunkkal mi lesz?
- Az a tánc…
- Nem uszhatod meg. Velem is kell táncolnod.
- Azt hiszem még, egy néhány percet maradunk. – Sóhajtottam majd Byakuya kezébe csusztattam kezem, ahogy felém nyújtotta az övét. – De csak egyet. – Feleltem majd Hitsugayaval a nyomunkban elindultunk befelé. A táncok abbaqmaradtak amint beléptünk a terembe, majd ahogy elindultunk a parkettre minden szem ugyszint rajtunk pihent. Ahogy elindult a zene Byakuya és én elkezdtünk lassan keringőzni. Nem szűlt hozzám én se hozzá, csak táncoltunk teljes összhangban. Miután vége volt a dalnak addigra Ukitake is visszajött a társasághoz. Én pedig odaröppentem idézöjelben Hitsugayahoz, s átölelve elindúltunk kifelé. Ukitake meg Shunsui meg persze jöttek utánnunk. Persze erről mit se tudtunk. Hitsu KB a mellkasomig ért szóval eléggé vicces volt, igy átölelni de annyira cuki volt.
- Mao. Gondolom nem akarsz cukorkával etetni ugye? – Kérdez rá amikor a zsebembe nyúlok.
- Jaj dehogy. Nem leszek Ukitake. – Kezdek el kuncogni. – Csak ezt akartam odaadni. – Vettem elő egy hógömböt amit még a városban vettem. – A bennelevő sárkány Hyorinmarura emlékeztetett meg rád. Gondoltam megleplek vele icipici Taichou.
- Annyira örülök, hogy te legalább nem vagy olyan mint egyes személyek.
-Tudom. Ugyanmár, Ukitake san sem akar rosszat neked. csak neki még picike vagy, de nemnéz le téged. Csak azért csinálja, mert ilyen alacsony vagy. Semmi másért.
- Vagy úgy. Akkor nem értem miért kaptam fel a vizet. Menjünk. – Vette el a gömböt majd megfogta a kezem.
- Hitsugaya… – Néztem le a kezeinkre, De aztán csak elmosolyodtam, majd mentem ahogy csak birtam utánna. Ukitakéék pedig már nem követtek bennünket.

- Pedig azt mondta nem haragszik.
- Az még nem azt jelenti, hogy Minden teljesen a régi lesz.
- Ezt most ugy érted, hogy másba is beleszerethet?
- Igen Ukitake. Ugyan haragudni nem haragszik, de megértett egy fontos dolgot. Ő évekig szeretett téged, de te őt sosem fogod úgy szeretni mint ő téged, mert neked Yume van az eszedben. Igy talán mást keres ahoz, hogy boldog legyen. S ez a boldogság talán Hitsugaya mellett megvalósulhat.
- Értem. Menjünk vissza az osztagomhoz Shunsui.
- Nem mész utánna?
- Pihennem kell.
- Rendben Barátom. – Felel majd el is indulnak. – Majd akkor holnap.

Hitsugaya és én pedig meglepve vettem észre, hogy nem engedte el a kezem, s az ő szobájáig vitt el. Megakartam szólalni de egy hangot annyit sem engedett ki a torkomon. Majd egyre lejjebb húzott mígnem arcunk egy szintbe ért…

- Mao…
- Azt hiszem, most nagyon meg bánthattad. Pedig mondtam, hogy ne tedd.  – Felel, majd kalapját arcába húzza. – Most, ezt nem fogja könnyen megbocsájtani neked.  – Ukitake persze csak nézett utánnam, mignem eltüntem a szeme elől.
- Sejtem…
- De mégis, mi az oka annak, hogy igy elfutott?
- Szerelmes belém.
- Oh, szóval elmondta?
- Igen. Most, ahogy ide fele jöttünk.
- Te tisztára, bolond vagy. Azt hiszem, akkor többet az életben nem akar, majd látni ezek után, amiket a fejemhez vágtál előtte. Sőt, ha bele is szeretnél, biztosan azt hinné, hogy neked ő csak, egy Yume pótlék és semmi több.
- Ezek után, már én is úgy gondolom.
- Meg kellene keresned. Ezek után, nagyon magába zuhanhatott.
- Hagyuk ezt… – Kezdett el köhögni, mert nagyon is idegesítette a dolog.
- Ukitake, jól vagy?! – Tartotta meg Shunsui. – Tudtam, hogy nem lesz ennek, jó vége. – Azonnal ölbe kapta Ukitakét, és azonnal a tizenharmadik osztaghoz ment vele.
Jómagam pedig, elindultam a tizes osztaghoz, néma könnyeket ejtve. Az irodába érve, Hitsugaya kissé megijedt az arcomtól.
- Mao Mi történt? – Állt fel majd jött oda hozzám.
- Soha többet nem akarok Ukitake közelébe menni. – Feleltem, majd átkaroltam Hitsugayat. – Most már nem.
- Mit csinált? – Kérdezte átkarolva engem.
- Csak kurvára megbántott. Azokután, hogy bevallottam neki, hogy szeretem a régi szerelmét hozta fel.
- Gondolom mennyire kilehetsz akadva. Ne is törödj vele.
- Aranyos vagy Icipici Taichou.
- Ugyan Mao, Ezt most megérdemled. Segítesz?
- Megint a papírok igaz?
- Nincs sok csak két kupac. Addig sem, gondolsz rá.
- Rendben akkor lássuk azokat a kupacokat. – Mosolyogtam rá de belül még mindig fájt egy kicsit. – Marsumoto? – Kérdeztem mire csak egy grimasz volt a felelet. – Sejtem Taichou. -Mondom majd odaülve együtt elkezdtünk dolgozni.

Ukitake eközben hála istennek sokkal jobban lett.
- Barátom ne emészd magad. – Szólal meg Shunsui az ellátás utáni néma csendet megtörve.
- Szerintem viszont, igen nagyon megbántódhatott. – Felel rekedtes hangon.
- Igen de ez csak azért, mert szeret téged. Nem hittem volna, hogy igy a szemedbe megmondja. Tutyimutyibbnak hittem, de lásd én is tévedhetek.
- Valóban.
- Nem vettél rajta észre semmit?
- Semmit. Miért kellett volna?
Shunsui nem felelt csak arcába húzta a kalapját. ~ Szóval nem vette észre, hogy Mao teljesen olyan mint Yume. Akkor nem is szólok neki. ~ Felel magában magának majd Ukitakéra tekint. – Nem semmit. Ne is törödj vele. Azért remélem, majd idejön.
- Én is. Nem hittem volna, hogy ennyire rosszul fog neki esni a dolog.
- Pedig igy van. De most pihenj. Megyek megnézem mi zajlik az osztagnál, meg iszok egy kört.
- Rendben.  – felel oldalára foldul majd lehunyja a szemeit és elalszik. Shunsui pedig a tizes osztag felé veszi az irányt. Egy órával később, miután megérkeztem befejeztük végre az iratokat.Ekkor valaki kopogott az iroda ajtaján. ahogy az ajtóhoz mentem és kinyitottam, Shunsui állt előttem.
- Mao-chan.
- Shunsui mit akarsz itt? – kérdeztem. – Ha Ukitake a téma, kösz nem kérek belőle! Ha rosszul van ugyis vigyáztok rá engem nem érdekel! – Feleltem kissé indulatosan majd becsaptam az orra előtt az ajtót. – Ez el is intézve. – Mondtam majd az ablakon kinéző hitsugayara pillantottam. – Taic…
- Hitsugaya ha kérhetem.
- Jó már te is kezded Hitsugaya-san?
- Igen. hamár Shunsuit tegezed akkor engem is tegezz ne személytelen legyen a dolog.
- hú de bölcs lett itt valaki…  Rendben Shiro-san.
- Hits…
- Hopsz. Hitsugaya-san.
- Ne legyél feszült. Nem eszem meg a fejed.
- Jó rendben. Nos valami program mára Hitsugaya?
- Megyünk előkotorjuk a föld alól is a hadnagyomat.
- Igenis Hitsugaya értettem. – kezdtem el nevetni mibe egy pillanattal később ő is csatlakozott.

Shunsui eközben visszafelé sétált a tizenharmadik osztaghoz. Majd elindúltunk azért, hogy megkeressük Matsumotot. Az a nöszemély jól elbujt előlünk. Majd végül hol máshol leltük volna meg mint egy bárban ahogy éppen részegre vedeli magát.
- Asszem már nem veszem ma hasznát.
- Meg holnap se szerintem. Másnaposan nemigazán Happy az ember.
- Igen tudom. Valahogy le kell erről szoktatnom vagy megbolondulok. – Turt bele ezüstösen csillogó fehér tincseibe. – Egyszer biztos.
- Hát el is hiszem.
- Valójában arra akartam megkérni, hogy segitsen neked Ruhát választani.
- Ruhát? Mégis mihez?
- A holnapi Bálra amit a főkapitánynál tartunk.
- Mert? Van valami jeles alkalom, vagy mi?
- Az osztagba lépésed, az a fontos.
- Na ez is nagy szám. Nem szeretem az efajta izéket, vagy bálokat vagy mit. Beléptem azt kész.
- Ezen az újak, mindig átesnek.
- Remek és a feladatom mi lesz?
- Megismerni a kapitányokat. Mindegyikkel táncolnod kell.
- Csak a hadnagyokat ne jó.
- Elmondom a kérésedet a főkapitánynak. Remek. De jó, hogy csak 5 kapitánnyal kell táncoljak.
- 6 -tal. Valakit elfelejtettél.
- Nem. Tudom, de vele nem táncolok ezekután.
- Jah hogy őt akarod kihagyni ugye?
- Igen. Nincs kedvem most egy olyan emberrel táncolni aki, “oh jaj, ez és ez a szerelmem, nem kell senki más” kapitánnyal.
- Velem azért táncolsz ugye?
- Téged nem hagynálak ki. Te vagy az első akivel eljárok majd egy keringőt.
- Hát az nem lesz egyszerü.
- Oh Nem tudsz Keringőzni?
- Nem.
- Nem kell aggódnod. Csak tegyél ugy, mintha te vezetnél. Majd én vezetlek. Mire az osztag közelébe értünk már sötétedett igy inkább Meghívott egy esti teára magához. Amit örömmel elfogadtam. Amikor megérkeztünk leültünk egymással szembe és egy ideig nem szóltunk egy szót sem.
- Nos ez kicsit kínos. – Szólaltam meg végre megtörve a csendet. – Nincs semmi témánk ugylátom.
- Valóban. Bár nekem egykét kérdésem lenne de inkább nem teszem fel.
- Ukitakéval kapcsolatban, inkább ne is.
- Nem dehogy. Csak arra lennék kiváncsi, hogy letudnál e egyedül menni Ichigoékhoz.
- Sajnos nem.
- Akkor a másik kérdés. Akarod, hogy veled tartsak?
- Na ná. Marsumoto nélkül, mert a csöcseitől befulladok ha megölel.
- Akkor most indulhatunk?
- Igen mehetünk. – Majd elgondolkodtam és elmosolyodtam. – Jó is, hogy lemegyünk. van valaki aki megtudná csinálni nekem a ruhámat.
- Akkor menjünk. – Állt fel, s meg sem vártuk a teát, csak elindultunk.  – Jobb ha most megyünk mintsem többet várjunk.
- Rendben. Amint sikerült átérni a lelkek világából Karakurába  Azonnal az iskola felé vettem volna az irányt ha Hitsugaya nem állit meg és nem ad oda egy sulis egyenruhát. – Oh asszem erre tényleg szükség lenne de én láthatatlan vagyok avatatlan személyeknek.
- Én fogok átöltözni. – Felel majd póttestbe bújik. És gyorsan átveszi a ruhát. – Nem akarom ráhozni senkire a frászt.
- Oh igy már érthető. De a testem nekem is kellene. Mert nem maradhat lélekcukorral egész életére.  Mondtam hatalmasat sóhajtva. Erre ki más jelenne meg mint az az idióta Urahara aki mily meglepő póttestel állt elő nekem.
- Nos üdvözletem kisasszony. Addig amig ki nem találjuk hogyan juttathatnánk az igazi testéd ide ezt fogja használni.  – Felel majd azonnal bele is bujtam.  – Az iskola el van intézve ön is oda fog járni mint cserediák egy ideig.
- Remek. Tanulhatok megint látástól mikulásig mi?
- Látom nem szeretsz tanulni. mindent önmagadtól akarsz megtanulni.  Felel hitsugaya mire Urahara a füléhez hajol.
- A lelkek világának 0. osztagos kapitányának nem is kell tanulnia.
- De ő nem kapitány Urahara. Mégis… – Ekkor Urahara elővett egy köpenyt amit rámadva az el is tünt hiszen a póttestemre minek.
- Nos igy minden más lett. Most, már látszik.  Ha ugyadódik meg kell találnod a hadnagyodat. A neve valami nagyon fura. nem is tudom. Loin vagy Lion vagy kicsoda. – Akkorára tágultak a szemeim, mint egy kistányér. – Nos akkor ezzel mindent elmondtam. Irány az iskola.
Amit persze nem akartam mégis kellett. Namár ezekután azon kezdtem gondolkodni mégis hogy a fészkesben lehet az, hogy… Na mert persze. az is fura, hogy én kapitány vagyok még, hogy a hadnagyom is életben legyen ráadásul olyan személy akit ismerek ez…  De nem sok időm volt ezen agyalni, mert elértük az iskolát.  Amikor a terembe értünk Ichigoék tekintete rajtam pihent.
- Nos gyerekek megérkezett az új diák. A neve Helinda Mao, legyetek kedvesek vele mert még új. Cserediákként van itt. Hitsugaya egyik barátja.  Nos akkor legyen is úgy, Hitsugaya mellé ülsz. – Amint leültünk elkezdett hablatyolni valami éves dogáról amit kurvára nem értettem. Nos amikor végül a rizsázásnak vége volt, és kicsengettek felmentünk a tetőre Hitsugayaval. a srácok ott voltak.
- Kezdünk gyarapodni ugylátom.  Maoval hányan is vagyunk már? – Kérdezi Ishida szemüvegét visszatolva a helyére.
-  Ne legyél tiszteletlen. Kapitánnyal van dolgod. Felel Hitsugaya. – Mao is kapitány.
- Na és mit keres itt még egy kapitány? Mert nem találkoztam még vele.
- Mert vele nem is nagyon lehetett. Engem is meglepett. Urahara avatott be. Ő egy elit kapitány. Még Yamamoto sem tudja, hogy valójában kivel van dolga. Vagy ha tudja is nem szól egy szót sem.
- Vagy úgy. És miért jöttetek?
- Csak kérni valamit tőled Ishida-san. Mivel olyan cuki ruhákat tudsz varni szeretném ha varrnál nekem egyet.
- Csak mond mien kell. – kértem lapot meg Ceruzát és levázlatoltam neki a ruhát. Amint odaadtam elmosolyodott amit nem gyakori látni tőle. Még vörös is lett. – Azt hiszem készen lesz. – Felel majd összehajtja a lapot és elindul visszafelé az épületbe.
- Ishida…  – Erre megállt. – Nagyon köszi, hogy ennyire kedves vagy, és megvarrod.
- Ugyan Mao semmiség. tolta vissza a szemüvegét. Orihime ruháját is én varrom.
- Igen igy igaz Mao.
- Ennek igazán örülök. – Mosolyodtam el majd Hitsugayahoz fordultam. – Hitsugaya akkor mi is megyünk vissza?
- Igen menjünk.
- Neki meg miért engeded meg, hogy csak igy letegezzen? Nekem meg nemengeded, hogy Toshironak hívjalak he?
- Mert nem vagyok olyan mint te Kurosaki Ichigo. Nem vagyok gyenge, sem pedig vakon is vak, hogy nem veszem észre a köröttem zajló dolgokat. Na de asszem most óra van.  – Azzal Hitsuval már Rohantunk is Ishida után. Amikor az óráknak vége volt Hitsu és én Ichigoéknál száltunk meg.  Nem beszéltem tul sokat, csak bámultam ki a fejemből.
- Hitsugaya ennek meg mi a baja?
- Hagyd most Ichigo. Most belül hangtalan néma könnyeket hullat.
- Mégis miért?
- Mert bevallotta valakinek, hogy szereti, de az a valaki mégis a régi szerelmét hozta fel.
- Tisztára mint Byakuya. Nem enged nőt, magához közel Hisana Miatt.
- Azzal a személyel is ugyanez a helyzet.
- De mégis ki ez a lány Hitsugaya?
- Az a kulcs, ami megnyitja hogiyoku erejét. Aizen mindent megtenne, hogy maga mellé állítsa. Ezt meg kell akadályoznunk.
- De mégis mióta Shinigami ő egyáltalán?
- Már többszáz éve. Amikor ujjászületett akkor is Shinigami maradt.
- Na ezt majd elmagyarázod bővebben.
- Mit kell ezen magyarázni? Aizennek kell és kész. ennyi legyen elég.
- Akkor vi…
- Azt próbáld meg Kurosaki. Te engem ne védjél csak meg.  Tudok magamra vigyázni. Nem vagyok rászorulva senkire.
- Na de…
- Ichigo hagyd. Most Kicsit dühös még amiatt ami történt.
- Áh jó. majd ha lenyugszik akkor tuti, hogy nem ellenkezik.
- Hát eléggé akaratosnak ismerem a kicsilányt.
- Kezdek félni…
- Reméltem is. – Mondtam odakint a háztetőn ülve.

Eközben a lelkek világában is zajlottak az események. Shunsui amint visszatért az osztaghoz Csak ült és várt mig Ukitke végrer felébredt.Csakhogy közben jómaga is bealudt. Egy idő után kb egyszerre ébredt majdnem Ukitakéval. csak néhány percet tévedett.  Ezekután Ukitake is rendbeszedte magát meg Shunsui is ugyahogy majd hozattak egy teát és beszélgetni akartak, de egy ideig egyikük sem szólalt meg. Végül Ukitake volt aki megtörte a kinos csendet.
- Mi az Shunsui? Miért nézel igy rám?
- Mao…
- Mi van vele?
- Elmentem, hogy beszéljek rólad, vele. De erre mit kapok. Már előre tudta, hogy rólad akarok beszélni le is hordott majd elküldött.
- Akkor ezekszerint tényleg nagyon be van rágva rám.
- Csak egy kissé rosszul esett neki, mert gondolom azért volt boldog, mert feljöhetett hozzád.
- Azt hiszem tényleg beszélnem kell vele.
- Pontosan. De meg is teheted, a bulin.
- Hát nemhiszem, hogy leállna velem táncolni.
- Ugyan, ugyan. Ne legyél ennyire passzív. Fog veled ebben biztos vagyok.
- Remélem, mert beszélnem kell vele de tényleg.
Miközben odafenn minden ment a régiben, Odalenn a földön Ichigóéknál én éppen telefonon dumáltam.
- Ne is mond. Majd elmesélek egykét dolgot amikor ott leszek.
- ‘ Rendicsek. Akkor majd találkozunk. Bye.’
- Oksi szijja nővcim. – Ezzel le is raktam a készüléket. Másnap Reggel Con idióta szövegelésére ébredtem majd felmenve Ichigo szobájába kirepitettem Kont az ablakon.
- Kösz Mao mert már Nagyon az agyamra ment.
- Szerinted nekem nem? Nincs mit. majd lent várlak. Kreálok valami reggelit. – Mondom majd elindulok a konyhába. Sehol senki igy nekiláttam reggelit csinálni. Amikor elkészült láttam egy narancs fejet és egy ezüstösen csillogó fehér hajat bekandikálni az ajtón. Amikor végül leültek az asztalhoz Ichigo mégis felkelt. szólok a húgaimnak is.
- Nem kell . Itt vagyunk Ichigo. Látom a vendégek is kiveszik a munkából a részüket nem ugy mint te Ichigo.
- Jól van má na… – Vette el rtőlem a tojásrántottával teli tálat és a szalonnásat is. – Megfelel?  -Kérdez rá majd lehuppan. A lányok nem felelnek csak leülnek enni.
- Hé azért Isshin-sannak is maradjon Ichigo.  Mondom majd elveszem mégmielőtt Ichigo felfalja az egészet. ebben a pillanatban toppan be Isshin és támadná le Ichigot, de meggondolja, mert vendég is van a háznál. Leül megenni akaját majd el is tünik gyorsan intézni a magánklinika dolgait. Annyira jó volt nézni ahogy csak cakk um pakk elhagyja a terepet. Ekkor ichigo fel is állt, majd elkezdte elmosni az edényeket. Csak mosolyogva néztem. a két lány el is slisszolt a házbol majdhogynem fellökve az épp közeledő Qinsyt meg Orihimét… De az itt ak érdés mióta jönnek ezek együtt Ichigohoz…

Amikor végül felébredtem éreztem, hogy puhán fekszem, és be vagyok takarva. Megint azt hittem, hogy csak álmodom. De aztán kidörzsöltem a szememból az álmosságot, s láttam, hogy az irodában vagyok a kanapén. A tizes kapitányi köppeny pedig rajtam mint takaró funkcionál.
- De aranyos. Ezért kap tőlem cukorkát. – Erre a kijelentésre megint elkapott a kacagás. – Na jó kapni fog egy puszit. Nem tömöm cukorkával mint Ukitake. – Felkeltem majd tudatosítottam, hogy a kapitány nincs az irodában. Na de ha nincs itt akor honnan fogják tudni, hogy ő az én kapitányom? Rendbeszedve magam azonnal elindultam Hitsugayat megkeresni. És mekkora igazam volt. Kapitányi köppeny nélkül sima shinigaminak nézik.
- Taichou!
- Szia Mao.
- Azonnal meghajolni!
- De hiszen ő nem is… – Akkora nyaklevest adtam annak a tisztnek, hogy utánna csenghetett is a feje az biztos.
- Taichou jobb, ha felveszed. – Adtam neki oda a köppenyét.
- Hogy találtál meg ilyen hamar?
- Csak követtem az energiádat Icipici Taichou.
- Kösz Mao megmentetted a mai napot.
- Ugyan. Ez csak természetes. Hamár az irodában nyomott el az álom. – Feleltem majd adtam neki a megérdemelt puszit. Kicsit meg is lepődött tőle.
- Ezt most miért kaptam?
- Mert aranyos vagy. Köszönöm, hogy nem hagytál ott az asztalnál. Akkor az egész miatt a hátamat fájlalnám. – Mosolyogtam rá. – Hova indultál?
- Kapitányi gyülésre, de megállítottak. Ami meg azt illeti sietnem kell gondolom már engem várnak.
- Megyek veled.
- Ahogy akarod. De a gyülésre nem jöhetsz be.
- Tudom mert privát és csak a kapitányok bla bla ki nem állhatom azt az idióta öreg faszfejet.
- Szépen beszélsz a főkapitányról, ugylátom tényleg nagyon nem szereted.
- Hát nem. Ami azt illeti Ha viszont, rólam van szó beengedtecc.
- Majd megpróbálom.
- Köszönöm. De akkor siessünk. – Ugrottam át egy másik háztetőre.Ő meg csak jött utánnam. Miután végül a kapitány meg én meg is érkeztünk az egyesparancsnokságra. ő bement én kint vártam, mint ahogy még egy páran a hadnagyok közül.

Az öreg Yamabá koppantott eggyet a botjával majd belekezdett a rizsába.
- Nos Mivel Aizen mozgolódik nem tehettünk mást, fel kellett hoznunk azt a személyt… Hitsugaya Hova mész? – Kérdezte az ajtóhoz Shunpozót. Az nem válaszolt csak kinyitotta az ajtót én meg beléptem rajta.
- Fel kellett hozni Maot mert? – Kérdezett rá meglepő modon Byakuya kijavitva a főkapitány mondatát.
- Meg ne szólaljon Yama bá. Azért vagyok itt mert rólam zagyvál és nem azért mert megzavarok valamit. – Feleltem mire az öreg nem szolt miatta semmit csak folytatta.
- Nos Ami miatt fel kellett hozni az nem más, mint az, hogy Aizennek rá van szüksége ahoz a bizonyos dologhoz, hogy elpusztitson mindent.
- Csak akkor kedves Yama bá, ha én éppen ugy gondolom. Mivel csak akkor vagyok hajlandó, ha megzsarol az a szemét barom. De azt is csak indokolt esetben. – Mondom Ránézve Ukitakéra bár egyenlőre nem érti miért. Shunsui viszont elmosolyodott a jelenetet látva.
- Tiszteletlen!
- Menj a tudod hova. Nekem, te nem parancsolsz segfej! – Indultam el az öreg felé. – Egy valami van, amit utálok benned te faszfej! Megtámadsz olyanokat is akiket nem kéne te vadbarom! – Persze most értetlen fejet vágott, mintha semmit se tudna. – Ne vágj ilyen fejet, mert nem vagyok vak, és láttam! Ha megteszed megint megöllek világos! Mélyült el úgy a hangom, hogy még magam is megijedtem volna tőle. A kapitányok is léptek egyet hátra. Shunsui viszont megvilágosodott eközben.
- Mao hagyd. – Felel erre ránéztem olyan sötét tekintettel ahogy csak lehet. – Nem szóltam. – Mondta majd csak figyelt. Abban a pillanatban az erőm a fellegekbe csapott. a kapitányok a fal mellé szorultak az erőm miatt.
- Világos voltam! Yama nem szólt, csak bólintott. – Akkor rendben. – Fogtam vissza az erőmet. – De ha meglátom azonnal megölöm.
- Ugylátom Nem kell miattad Aggódni. Rendben, akkor ezek szerint…
- Pontosan visszamegyek a földre, de n em most. Bár négy kapitányt, nem szivesen hagyok itt magának agyzsibbasztásra, dehát ez van. – Mondtam majd sarkonfordultam. – Na pá.

Léptem ki és Yama bá kivételével jött utánnam mindenki.
- Nah ez gyors volt. Mondta Nanao.
- Mao-chan elintézte az egészet.
- Mao? Hogyan intézte ilyen gyorsan?
- Megmondta a véleményét Yamabának.
Ahogy elmentek ezt még hallottam utánna a mellettem álló Hitsugayára tekintettem.
- Nos akkor mehetünk Taichou?
- Kisérd csak nyugodtan Ukitakét vissza. – Sugta nekem. – Gondolom Ukitake az, akivel, ha megzsa… – Közel hajoltam a füléhez majd belesugtam valamit.
- És persze te. Én icipici Taichoum. – Mosolyogtam rá majd elhajoltam. – De ha akarod akkor elmehetek Ukitakéval.
- Persze menj csak. – Felelt majd el is tünt a szemem elől én pedig odamentem Ukitakéhoz meg a két idiótához és leállítottam őket annyival, hogy ukitake velem jön. Amikor elindultunk Ukitake rám nézett majd megszólalt.
- Arigatou Mao-chan.
- Ugyan Ukitake-san. Mivel tudom mienek ez most kapóra jött. – Mosolyogtam rá. Visszamosolygott majd megállt.
- Mao-chan. Mondtál egy olyat, hogy visszamész ugye?
- Igen. miért? Csak nem hiányoznék önnek Taichou?
- Részben… – Köhintett egyet. – A másik pedig, hogy minek?
- Csak azért, mert a barátnőmmel megbeszéltem, hogy nála fogok lenni egy ideig. Szóval muszály vissza mennem.
- Azt hittem…
- Dehogy hagyom, mégcsak az hiányzik. – Öleltem meg, mire meglepődött. – Soha nem hagylak itt Ukitake-san. – Mondtam mire ő is átkarolt.
- Jól van Mao-chan. Felelt majd simogatni kezdte a hátamat. – Nem kell félni.
- Remélem is. – Feleltem majd kibontakoztam az öleléstből. – Bocsánat.
- Ugyan miért. Nem baj. – Ebbe bele is pirulhattam szerintem, mert közelebb jött és a holmlokomra tette a kezét. – Mao-chan, csak nem beteg vagy? – Kérdezte mire, elfordultam tőle.
- Ehm… nem. köszönöm, jól vagyok.
- Ezek szerint… Ne legyél zavarban Mao-chan. Nem haraplak meg, ha azt mondod, hogy belém estél, vagy hasonló.
- Ehm… Na jó, nem vagyok ennyire szerencsétlen. Már Évek óta szerelmes vagyok beléd Ukitake-san. – na erre, nem tudott mit felelni. – Amióta csak ismerem, azóta szerelmes vagyok. Nem tudom, hogy ez most mennyire hozott zavbarba engem, de komolyan.
- Évek óta? De mégis, hogyan? – kérdez meglepetten, majd elmosolyodik.
- Majd, megmutatom később. – Néztem rá. – Most, már ugyis elmondtam, hogy szerelmes vagyok beléd.
- Megleptél vele Mao-chan, de nem baj, majd ha megértem, hogy hogyan akkor jó is lesz.
- Megfogod, ebben biztos vagyok.
- Rendben, de ne legyél ilyen feszes. Elmondtad, és ennyi, nem harapom le a fejed.
- Jó, de ez akkoris kínos. Mondom hátatfordítottam neki. De ez nem zavarta inkább csak magához ölelt. – Ukitake -san?
- Nyugi. Ez még, nem a világ legvége. Nem foglak elzavarni.
- De…
- Semmi de Mao-chan.
- Köszönöm. – Simultam közelebb hozzá. – Ez sokat jelent nekem.
- De megigéred, hogy nem hajtod túl magad?
- Hát nem is tudom. Ilyet nem igérhetek, ha ugyis megszegem mert szeretek segiteni.
- Jó akkor vedd ugy, hogy nem kértem semmit. – mondta majd elengedett. – Nah gyere Mao-chan meghívlak egy teára.
- Rendben menjünk. – Fordultam felé és rámosolyogtam. – Kiváncsi vagyok, hogy Shunsui rájött e már, hogy mit érzek irántad.
- Már teljesen biztos. Szerintem már abból, hogy rólam akartál meggyőzödni. – Ez most nagyon megcsapott. Meglepetten néztem rá. Szinte sokkolt állapotban.
- Ho… honan…
- Magam hallottam az éjjel.
- fe…fent voltááál! Ez, de cikiiiii! Ciki, Ciki, Cikiiiii!
- Nyugi Mao-chan. mondtam, hogy nem harapom le senkinek a fejét. még a tiedet sem.
- Ezt most elképzeltem. – lett sötét a tekintetem. – Ukitake kapitány egy fejleharapó szörnyike. – Ezen már mindketten nevettünk. Miközben sétáltunk a parancsnokság felé néztek is nagyot azok akik szembe jöttek velünk hogy min nevetünk ennyit… Az egyik saron pedig belebotlottunk az épp Ukitakéhoz készülö Shunsuiba is.
- Áh szóval együt? Hogy-hogy?
- Csak kicsit beszélgettünk. – Néz rám Ukitake.
- Bizony. beszélgettünk.
- Miről? Csak nem lettetek, egy pár?
- Ne szórakozz barátom. Szegény lányt tényleg zavarba hozod.
- Jó, jó de olyan szép pár lennétek komolyan.
- Nekem, csak Yume volt, ezt te is jól tudod. – Akkorára nyiltak a szemeim, hogy azt látni se lehet. – Szóval ne boronálj össze másokkal. – Ez akkora pofon volt, hogy amekkorát kéztől kapni se lehet. Azonnal rohanni kezdtem visszafelé. Shunsui csak lemondóan sóhajtott. – Mao-chan akkor menjünk.
- Ukitake… Ott van. – Mutatott Shunsui távozó alakom után…

Amikor felébredtem még fennt járt a hold a sötét égen. Úgy tünik, hajnal lehet. Ukitake, még mindig aludt. Elmosolyodtam. Olyan kis angyali arca van ilyenkor. 41 éves, mégis annyira gyermeki néha. Arcára csusztattam kezem, majd homlokára ami tűz forrónak bizonyult. Kezem érintésétől kissé le is hült, majd teljesen elmúlt. Még szerencse, hogy tudok gyógyitani is kézrátétellel energiát átadva. Mosolyom nem gyengült. Olyan szerencsésnek mondhatom magam, hogy itt vagyok. Na majd Lion mennyire az lesz amikor majd őt is felhozom, vagy felhozzák, vagy ez még kérdés. De az, hogy nekem egy kivánságból ez legyen, Nem hittem volna ezt soha. Úgytünik, hogy ha megérdemeljük, akkor megkapjuk amit kérünk. Ha nem kivántam volna akkor biztosan nem lennék most itt, és nem vigyázhatnék rá. De megkaptam, amit akartam. Bár nem hittem volna, hogy Aizen ráadásnak engem akar. Dehát várható volt. Felálltam Ukitake mellől, s elindultam kifelé. De csak az ajtóig mentem majd inkább csak becsuktam az ajtót s visszamentem Ukitake mellé. Majd gondoltam egyet, s elindultam ismét a konyhába. Hamár itt vagyok eszek is valamit meg csinálok neki szerintem ebédet, mint reggelit. Miután ettem egy pár falatot és elkészitettem Ukitakénak az ebédet, elindultam az irodába ahol megint egy csomó papír fogadott de a két tiszt is benn volt és csinálták a dolgukat.

- Sziasztok. Jöttem segiteni. – Mondtam majd Sentaro odaengedett a kapitány asztalához. – Nah akkor lássunk neki. – Mondtam majd nekiláttam az első stócnak. Sentaroéknak ez most nagy segítség volt, mert most sokkal több munkájuk volt, mint eddig. Amikor végeztünk, hárman hagytuk el az irodát. Ekkor, már javában fenn volt a nap. Ukitake szobájához érve én benyitottam. Ukitake már fenn volt.
- Reggelt Taichou. – Köszöntöttem mire felém fordult.
- Neked is Mao, de te hogyhogy itt?
- Csak megint ssegitettem a papirmunkát megcsinálni Sentaroéknak. – Hazudtam mert nem akartam, hogy megtudja, hogy egész éjjel itt voltam nála.
- Neked nem kellene ezt csinálnod Mao.
- Dehogyis nem Taichou. Csak probálok belerázódni az itteni életbe és a mindennapokba.
- Értem. – Erre hangos korgással jelez a gyomra, hogy éhes. – oh aszthiszem megyek enni. – Felel majd felkel és elindul kifelé. Természetesen megyek utánna.
- Csináltam önnek ebédet. – Mondtam majd mellé sétáltam, hogy nem mögötte menjek. – Remélem ízleni fog.
- A tegnapi Tea után nem csodálnám, ha késziteni is tudnál valami finomat. – Felelt rám mosolyogva.
- Ugyan Taichou.
- Maradjunk az Ukitakénél. – Felel majd megáll. – Ha nem akkor tudok hatni rád. – Előre féltem a cukorka hegyektől ugyhogy inkább csak elmosolyodtam.
- Rendben Ukitake-san
- Ez a beszéd Mao-chan. Borzolta össze a hajamat.
- Naaaa… ez nemér.
- De igen Mao-chan. Gyere menjünk együnk valamit mert éhenhalok.
- Rendben Ukitake-san. – Mosolyogtam majd elindultunk együtt a konyhába. Ahogy beléptünk Ukitake azonnal megtalálta a hütőben a neki készített salátát amit reggel dobtam őssze meg egy-két piritóst is csináltam neki hozzá gyorsan még. Majd leültünk az asztalhoz és jóizűt ettünk mert magamnak is varázsoltam egykét pirítóst az asztalra.
- Mao-chan mond csak…
- Igen Ukitake-san?
- Mi az ami miatt igy törödsz velem?
- Csak azért mert ön a kedvencem és kész. – Feleltem kicsit füllentve mert tudniillik fülig belevagyok zúgva, de ezt mégse akartam a tudomására adni egyelőre.
- Értem, de akkorsem kellene agyonhajszolnod magad.
- Tudom, de nekem ez nem megterhelő.
- Egy idő után, megérzed. – Felelt bekapva az utosó falatot. – Nekem elhiheted, hogy egy idő múlva már nem fog ennyire feldobni a dolog.
- Lehet, de nem bánom, ha ön mellett lehetek. Egészsegedre Ukitake-san. – Feleltem. Majd felálltam. – Nos, akkor én megyek is. Ha valami baj van akkor pedig csak üzenjen nyugodtan. – Mondtam majd elindultam kifelé.
- Mao-chan…
- Igen? – Álltam meg.
- Arigatou Mao-chan. – Mosolygott rám a megszokott mosolyal az arcán.
- Ugyan már. Nincs mit. Viszlát. – Intettem majd eltüntem a szeme elől. Gondoltam megnézem Byakuyát, hogy mennyire lepődött meg azon, hogy az irodában aludt. Amikor a parancsnokságra értem és elindultam befelé Renji jött velem szembe. Szerencsére gyorsan felgyógyult a sérülésekből bár egynéhány helyen még kötések boritották.
- Jóreggelt. Jobb ha most elkerülöd A kapitányt ma reggel.
- Csak nem dühös?
- Nem is kicsit. Az iratokat ugyan megcsináltad és arra nem is volt panasza de engem cseszett le mert elaludt.
- Nyugi Renji. Gyere megbeszéljük vele. -Mondtam majd magamután húztam a hadnagyot. Amikor beléptem Byakuya irodájának ajtaján egy kicsit meglepődött gondolom de nem mutatta.
- Mit kerestek itt? – Kérdezte bár most papírok irogatása helyett olvasott mert megcsináltam az összeset ami eddig felgyülemlett igy neki nem kellett.
- Csak gondoltam megnézem mi van önnel Taichou.
- Akkor jöhetsz is masszirozni. – Na akkorát néztem, hogy majd leszakadt az állam a helyéről. – Mit nézel igy azonnal gyere és maszirozz meg, mint tegnap.
- Nem vagyok a csicskája világos?! Feleltem éllel a hangomban.
- Na ez kész. Aztaku…
- Renji nekem nem ő parancsol. Amugymeg ha akar valamit, majd megkér szépen. Szerintem jobb, ha megyünk Abarai-san. – mondom majd elindulok kifelé Renjivel a hátam mögött. Amikor az iroda ajtó becsukodik hatalmasat sóhajtok. – Ez nem lehet igaz. A barátnőm mit is eszik, ezen az idiótán nem tudom.
- Barátnőd?
- Eh ja igen. van egy barátnőm akit a nővérkémnek tartok. Ő pedig bele van habarodva jégcsap Taichouba.
- Na igen. hogy lehet belezugni, azt nem tudom én nem vagyok beleesve.
- Bah még szerencse. Bár Byakuyából kinézem az afrodiziákumot.
- Jézus mit beszélsz te ilyeneket? Azt hiszem félni fogok tőle.
- Nem kell. Majd ha elcsitulnak a kedélyek Barátnőm is itt lesz aztán Uccuneki megprobálja majd felszinre hozni Byaku érzéseit.
- Reméltem is. Belegondolni is rosz, hogy én meg Byakuya.
- Hát az én szememben, nem. Nekem tetszene ez a páros is. Na, de ez a történet most nem erről szól. Szóval hagyjuk.
- Rendben. Kezdek tőled félni. Mégis, hogy tudsz te elképzelni két pasit együtt?
- Hmmm… – Kezdek el gondolkodni megtámasztva az államat. Renji csak feszülten figyel. Majd egyszer csak ránézek. – Hát igy.
- Nem vagy semmi. “Hát igy ” és el is intézed? Ez kész. – Fogta a fejét. – Megyek lepihenek egy kicsit.
- Csak nem ugy keltél fel, hogy még nem vagy teljesen jól a Byakuyával vivott küzdelem után?
- De igen mert a kapitány…
- A vadbarom… Azonnal lefekszel! – Adtam utasításba majd elindultam vele a szobája felé. – Rajta. – Húztam el a szobája ajtaját. – Gondolom Unohana se azért engedett haza, hogy szaladgálj.
- Hát igen de a kapitánynak…
- Az most hagyon hidegen. a kapitányúr viselje el, hogy te most beteg vagy és punkt. Na indulás az ágyba. – Mondtam majd megvártam mig lefekszik s csak utánna mentem ki a szobából. – Aludj jól Abarai-san. – Mondtam majd behuztam az ajtót, s a kapitányi irodába vettem az irányt. Amint odaértem, be is nyitottam. Byakuya még mindig olvasott. Fel se nézett a könyvből ugy intett, hogy menjek be.
- Miért kell még Ugráltatni Abarait?
- Mert te nem voltál kéznél.
- Vadbarom. és ha elvérzik vagy valami?
- De nem vérzett el és jól el van látva. Nem kell aggódnod.
- Hát, érte jobban aggódom.
- Felőlem, azt csinálsz amit akarsz. -Hagyta abba az olvasást. Közben jomagam a háta mögé léptem s megint lefejtettem nyakáról a sálat. De megállított.
- Nem itt. Gyere velem. – Állt fel majd visszatéve a sálat elindult kifelé.
- Hova megyünk? – Nem szólt semmit csak ment, jómagam meg követtem. – Byakuya-sama. De ezt nem nekem kellene, hanem például az egyik barátnőmnek aki sokkal jobban, oda van magáért. – Nem szólt csak ment egyenesen a Kuchiki bírtok felé. Annyira tudott zavarni a hidegsége hogy grrr. Na mindegy.Amikor végül megérkeztünk, a szobájáig meg se álltunk. Előre engedett, majd behúzta maga mögött az ajtót. Elindult a futonja felé majd leült töröküllésbem a futonra. Jómagam a háta mögé térdeltem majd ismét csak a lélekenergiámmat rezegtetve masszirozni kezdtem. Csak leengedte a vállait s becsukta a szemeit. Tudtam, hogy ez aszt jelenti jól esik neki. bár most hatalmas pofonnal kellett volna elintéznem de nem tettem, hiszen ugyis egyenlőre én húznám a rövidebbet. Fél óra sem telik el, és érzem, hogy a teste egyre nehezebb, és csak én tartom. Akkor kijöttem mögüle majd a Futonra fektettem rendesen. – Szóval az irodai alvást akartad elkerülni mi? – Most olyan gondolatok fordultak meg a fejemben, hogy ajaj.De aztán betakartam és hagytam aludni. Amint eltüntem a szobájából elmosolyodtam.

Hitsugayához vettem az irányt. Az irodában volt és olyan hatalmas kupacok halmozódtak fel, hogy ki se látszott mögülük amikor beléptem az irodába.
- Icipici Taichou látom megint el vagy havazva.
- Matsumoto. – Mondta hulla szerü hangon. De ezen nevetnem kellett. A hátamögé léptem majd a vállára tettem a kezem, s energiát adtam át neki.
- Adok egy kis löketet. Mosolyogtam rá, amikor felnézett rám. – Aztán segitek megcsinálni a kupacokat mert Matsumoto ugyse fog. Mondtam majd néhány órával később, már én voltam hulla. De a papírok legalább eltüntek.  Lassan délután öt óra lesz de én már nem birok fenn elnni. az asztalra dőlök kifujva magam.
- Mao most, már elmehetsz. – Szólitott meg, de hangja elhalt az agyamban, mert elaludtam. Ezekután nem tudom mi történt.

Amikor visszaérkeztem az osztaghoz Hitsut még mindig az irodában találtam. Bár most mérgelődött igy egy hatalmas adag papirhalmot kaptam a képembe amikor beléptem.
- T…Taichou?
- Opsz Mao te vagy az?
- Igen. Mi ez a papirhajigálás? – Kezdtem el felszedni a széthullott papírokat. – Látom Matsumoto megint nem azt teszi amit kellene. – Tettem le az asztalára a papirhalmot.
- Pontosan. Még mindig vásárolgat gondolom.
- Uram isten. Asszem inkább segitek mert ezzel napestig sem végez Taichou.
- Nem muszály, hagyd csak. Majd holnap Matsumoto egész nap itt lesz. Mára hagyom is a csudába.
- Rendben Hitsugaya Taichou.
- Most meg ez. eddig nem igy hívtál.
- Talán baj?
- Igen az.
- szóval az icipici Taichou jobb? – Kérdeztem mosolyogva. – Akkor hívjam így?
- Hamár én vagyok a második kedvenced.
- Jól van na. de most komolyan. Icipici Taichou. Ugye nincs harag?
- Nincs, nincs.
- Ennek örülök. – Mosolyogtam rá, majd az ajtóhoz léptem. – Most akkor megyek meglátogatom azt a tuskót. – Feleltem majd kiléptem az irodából.
- Rendben de utánna gyere is vissza.
- nyugi Taichou. Nem fog megenni mert ugyse hagyom. Feleltem még majd eltüntem és a hatos osztaghoz vettem az irányt. Bár nem füllött a fogam, hogy odamenjek Byakuyához dehát hamár egyszer ő a harmadik kedvenc kapitányom nem hagyhatom őt se egyedül. Ahogy beléptem az osztag területére mindenki csodálkozó szemmel nézett rám.
- Hé hová ily sietve? – Kérdezte egy ismerős hang.
- Szia Renji. Byakuyához, bár biztosan nem számít rám. Feleltem, majd Mentem tovább. Az iroda előtt, nyeltem egy nagyot, majd bekopogtam.
- Ki az? Szólt ki byakuya, mire kinyitottam az ajtót.
- Csak én Kuchiki Taichou jöttem meglátogatni. Bejöhetek?
- Mit keresel itt. Neked Hitsugayaval kellene lenned nem engem bosszantani.
- De most mit tettem amivel felbosszantottam? – Néztem rá hatalmas kérdő szemekkel.
- Zavarsz mert a papírokat kell elintéznem amit Renji nem volt… – Eltüntem a szeme elől majd Renji asztalánál ülve bukkantam fel újra és a papírokat csináltam. Akkorát nézett amikor meghallotta tollam sercegését hogy az csak na. Szemei kistányér nagyságúra nyiltak. – Te meg…
- Csak segítek. Felelm fel se nézve az iratokból, majd egy fél órával később amikor elkészűltem a papirokkal az orra alá dugtam az egész stócot.
- Bekk… El is készültem.
- Mi vagy te Béka?
- Mondjuk. És ha megcsokol akkor királylánnyá változom. -kezdtem el nevetni mire csak becsukta a szemeit de elértem, hogy elmosolyodjon. – Húúúúúúúúú ezt látta volna a barátnőm most nyálcsorgatva figyelte volna.
- Mosolyogni Mindig tudni kell. De azt is, hogy mikor engedheti meg magának az ember.
- Nem inkább Shinigami? Mert nem emberi testben van Taichou.
- De akkor is, emberek vagyunk.
- Jól van na. Nem kell leharapni a fejemet.
- Csak a véleményemet mondtam el.
-Tudom. És hogy van manapság Taichou?
- Fáradtan de nincs megállás és folytatni kell. – A háta mögé léptem. – Ezért most megfog vagy ön, vagy a barátnőm ölni ha megtudja, de nem érdekel. – Kezdtem el letekerni a nyakáról a sálat.
- Mire készülsz? – Kérdezte meg mire csak elmosolyodtam majd a vállaira tettem kezeimet. Nem kezdtem el maszirozni, mint anno anyámat, de ez csak a látvány volt. Byakuya érezhette, hogy mégis maszirozom, csak a lélekenergiám rezegtetésével. – Mond csak mi okból kifojólag csinálod ezt?
- A harmadik kedvenc kapitányomnak miért ne? Bár a karomat eltörte majdnem. Unohana foltozott össze.
- Harmadik? – Már csak azért se kérdezett rá az első kettőre, mert nagyon nagy volt a büszkesége.
- Igen a harmadik. miért baj?
- Nem csak megleptél.
- Ezzel? Nemtudom miért de nagyon ugy tűnik, hogy te most kicsit irigy vagy.
- Nem dehogy. Csak ahogy engem itt ismernek nem hittem volna, hogy neked meg a harmadik kedvenc kapitányod vagyok.
- Lion Barátnőmnek az első vagy mindenkor, és mindenhol.
- Gondolom ő is ugyanugy onnan ismer minket mint te ugye? – Kissé meglepett, hogy ennyire bőbeszédü lett. nem szokott ő ilyen lenni.
- Valóban. de most inkább ne beszéljen Taichou csak lazítson. – Válaszul lejjebb engedte vállait, s hagyta magát maszirozni. Egy fél óra múlva Byakuya felől halk szuszogást hallottam. Elaludt olyan kis érzelmes ilyenkor. Amint igy nézem a gyermeki arcát Renji jön be egy újabb papírkupac társaságában. – Renji egy szót se. – Súgtam a kapitányra mutatva. – Hozznál be egy futont?
- Na ná. – Felelt majd azonnal ki is ment. Kis idő elteltével, egy futonnal tért vissza. – Tessék. segítsek?
- Ha megtennéd. Nem bírom el egyedül. – Amint elrendezte a fekhelyet azonnal jött és segített lefektetni Byakuyát. Amikor ezzel megvoltunk megcsináltam a többi papirmunkát majd Renjinek szólva elmentem vissza Hitsugayahoz aki meglepetten vette észre, hogy ilyen késő estig maradtam Byakuyánál és nem esett semmi bajom.
- Hát te? Neked nem esett bajod?
- Nem dehogy. Byakuya nem olyan hideg mint amiennek gondolja az ember. csak meg kell vele találni a hangot.
- Akkor te megtaláltad.
- Ráadásul el is altattam szóval most az irodájában alszik. Feleltem majd átkaroltam Hitsugayat. – Nos akkor megyek meglesem még Ukitake Taichout aztán megyek pihenni. – Adtam neki két puszit majd el is engedtem. – Jóéjt icipici Taichou.
- Neked is. -Felelt majd elindult a maga helyére. én pedig Ukitake osztagához vettem az irányt. A háztetőkön ugrálva azon agyaltam vajon mikor mondhatom majd el Lionnak ezt az egészet. Az biztos, hogy akkorát fog nézni, hogy remélem nem kap szívbajt. Ami meg azt illeti kissé sem leszek majd furfangos höhö na persze. én és a furfang… hehe namármostazon is agyalnom kell, hogy hogyan titkolom majd el ezt mindenki elől. Vagyis aki elől elakarom. Lion ezalól ugyan kivétel, de neki is a megfelelő időpontban kell a tudomására adnom a dolgokat. A holdat kezdtem el nézni mely elvarázsolt. Olyan mélyre nyulva bennem, hogy szinte elkapott egy nosztalgiai roham de nem tartott sokáig. Elérkeztem Ukitake osztagának épületéig s leugrottam a kertbe. Ismét a fára néztem melytől nosztalgia fogott el majd elindultam a szobája felé. Kinyitottam az ajtot szép halkan majd bemenve láttam, hogy Ukitake jó mélyen alszik.Elmosolyodtam majd elsimítottam arcából a belelógó tincseket. Egy tiz percet lehettem ott amikoris elnyomott engem is az álom. igy ott aludtam el mellette. Kezem pedig mellkasán maradt…

Másnap ahogy felkelt a nap felébredtem. Éppen megakartam nézni az időt amikor észrevettem, hogy nincs meg a telefonom.
- Fenébe. Biztos Hitsugaya irodájában maradt. – Zsörtölődtem amikor Matsumoto vágódott be az ajtómon. – MATSUMOTO!!! A frász jött rám.
- Na mi volt tegnap?
- He? – Néztem rá vizcseppel a fejemen. – Miről dumálsz?
- Eh jah semmi. – Legyintett. Én inkább nem is figyeltem rá mert kurvára nem érdekelt mit akar. Az ablakon néztem kifelé.
- Gondolom a kapitány még mindig haragszik. – Mondom Matsumotonak mire elhallgat. – Szarul eshetett neki mert gondolom megörült annak, hogy őt kedvelem erre elmondom neki a dolgokat.
- De mondta, hogy nem haragszik nem? – Kérdezte meg.
- Tudom, hogy haragszik. Egy ideig még biztosan fog is. – Mondom mire ajtónyitódás és Hitsugaya jön be rajta.
- Neked munka van nem matsumoto?
- De Taichou…
- Semmi de, nyomás és csináld meg azt amit kell. – Amint Matsumoto elhagyta a szobát rámnézett. – Te pedig pakolj mert áthelyeztettelek Ukitakéhoz.
- De most… de most miért? – Néztem fel rá. – Most csak azért? – Nem felelt csak visszadobta a telefonomat.
- Ezt ne hagyd el többet. – Felel majd megfordul. – Most pedig siess, Matsumoto majd átkisér.
- Nem kell. – Álltam fel. – Tudom a járást. Ha ennyire nem akarja, hogy itt maradjak, akkor nem is teszem. -Mondtam miközben a mobilomról szedtem le a mobildíszt. Amikor megvoltam a kezembe rejtettem, s elé léptem. – De ezt tartsa meg Taichou emlékül. – Mondtam majd kezébe raktam a diszt és becsuktam a kezét melybe beletettem. – Ezentúl is ön lesz a második kedvencem. Mondtam majd elindúltam kifelé a szállásokról. Már megint sírtam de próbáltam visszatartani a könnyeimet. Még Matsumoto is meglepődött. Visszament a kapitányhoz, aki csak állt ott a szobában a kezére nézve.
- Kapitány?
- Matsumoto. Hívd vissza.
- Mert?
- Hazudtam neki.
- Mégis mit?
- Azt, hogy áttetettem Ukitakéhoz.
- Na igen és ez persze, nem igaz ugye?
- Sajnos igen. Ez igy nem igaz. Hozd ide vissza.
- Nem fog visszajönni. Ez most, neki fájt. Megint sír.
- Mint ahogy tegnap…
- Szóval ez volt az oka, hogy nem tudott semmiről. Na de taichou…
- Semmi baj Matsumoto… Csak hozd ide vissza…
- Minek ha csak sír maga miatt? Tegnap is azért és most is… – Hitsugaya csak maga mellé ejtette ökölbe csukott kezét. – Annyira örült, hogy idejöhet. Erre, itt van ön, és hipp-hopp elrontja a kedvét.
- Küldök lepkét Ukitakénak. Kissé kinos lenne ez most, ezek után.
- Miért nem megy, ön utánna?
- Igazad van Matsumoto. – Felelt majd el is indult utánnam.
Jómagam inkább nem mentem Ukitakéhoz sem, hanem inkább kerestem egy eldugott kis zugot, ahol gondolkodhatok ezen az egész ügyön. Egy raktárféleségben húztam meg magam, dobozok mögött. Hitsugaya egész nap kutatott utánnam, nem sok sikerrel. Aztán kezdett gyanakodni, hogy valahová elbújhattam. Az energiámat kezdte mégjobban keresni. Majd úgy hallottam megtalálhatott, bár én nem tudtam, hogy keres. Hallottam nyilni a raktár ajtaját. Halk, puha lépések közeledtek felém.
- Mao… Gyere elő.
- Mit akar?
- Csak…
- Mit csak? Mit akar tőlem ezek után?
- Csak bocsánatot kérni.
- Minek? Megértettem, hogy nem akar magamellett tudni kész, pasz.
- Pont ezért. Hazudtam. Az én osztagomhoz tartozol.
- Nem érdekel. Nemtudom mivel érdemeltem ezt ki.
- Te most emiatt haragszol. Akkor ezekszerint túl haragtartó lennék?
- Én, nem vagyok az. – Feleltem előbújva. – De ez kicsit rosszul esett. Nem tudtam, hogy ez mennyire bánt majd téged. – Csak lehunyta a szemeit. Majd a még mindig ökölben levő kezét tenyérrel lefelé felém tartotta. – Tartsd csak meg. Legalább, emlékszel majd erre Hitsugaya Taichou. – Mondtam elsétálva mellette, majd visszafelé sétáltam a szállások felé. Meglephettem, hogy most nem ugy hivtam mint előző alkalmakkor. Egy ideig csak állt ott, majd elindult utánnam. Ahogy igy megyek egyszercsak megint beleütközöm egy fagyos tekintetbe. Byakuya jött velem szembe. Olyan dühvel néztem rá ahogy csak lehetett.
- Nem értem mit eszik rajtad Lion. – Mondtam mintegy az orrom alatt magamnak. Majd elmentem mellette s többet nem is foglalkoztam vele. Hitsugaya ugyan követett de nem érdekelt. Elindulam Ukitake osztaga felé. Ekkor már éreztem, hogy Hitsugaya energiája egyre távolodik. Nem jött utánnam tovább. Ukitake energiáját, most bentről éreztem. Kinyitottam a szoba ajtaját majd láttam ahogy Unohana ellátja őt.
- Bocsánat. Nem tudtam, hogy ön is itt van. nem éreztem meg.
- Semmi baj. Gondolom Ukitake kapitány akihez jöttél. Most egy ideig aludni fog.
- Semmi baj. neki amugyis sokat kell. Hisz a TBC nem gyerekjáték.
- Látom nagyon a szíveden viseled a sorsát.
- Igen, hisz a kedvenc kapitányomrol van szó. Akarom mondani az egyik legkedvesebbről.
- Oh értem. Elláttam, igy rendben lesz most, jóideig.
- Nagyon köszönöm Unohana-san. Hajoltam meg picit mikor a nő felkelt Ukitake mellől. Ellépve mellettem elhagyta a szobát én pedig Ukitake mellé telepedtem le. Csak néztem ahogy alszik. Vigyázom az álmát amig fel nem ébred. Egy idővel később Shunsui nyitott be a szobába majd inkább visszatolta az ajtót a helyére és kint ült le. Felkelve Ukitake mellől Az ajtóhoz léptem és kitártam azt akkorára amekkorán kifértem oldaladsan hogy Ukitakéra ne menjen huzat annyira.
- Shunsui taichou. Meglepetten pillantott fel miközben becsuktam az ajtót. – Gondolom Ukitake kapitány miatt aggódik ön is.
- Hát igen. Nem tréfa dolog ami vele történik nemigaz?
- Igen sajnos ez igy van. De én mindig mellette maradok.
- Igen. Azt látom, hogy nagyon a sziveden viseled a sorsát. Gondolom arról akartál meggyőződni, hogy él e még nem?
- Szóval még ittas állapotban is rátudtál jönni Taichou?
- Hát kellett némi idő amig rájöttem de igen.
- Ne mond el neki kérlek.
- Ugyanmár. Nem fogom. Efelől ne legyen kétséged.
- Rendben Shunsui Taichou.
- Hivj nyugodtan Shunsiunak nem kell a Taichouzás.
- Na de…
- Semmi na de, had halljam.
- Nekem akkoris Shunsui Taichou marad.
- De akkor legalább tegezz.
- Az meglesz de a Taichou akkoris ott marad.
- Nem tudlak meggyözni igaz?
- Ne szórakozz Taichou. Nem tudsz meggyözni.
- Rendben. – Adta be a derekát. – Unohana mit mondott?
- Látom te is aggódsz. Egyelőre ellátta és minden rendben lesz egy ideig.
- Ez remek. De akkoris…
- Vigyáznia kell mert bármikor előjöhet. Idegeskednie sem szabad mert akkor nem tud annyi levegőt venni mint kellene és köhögni kezd. De a legrosszabbra, ami történhet, még csak gondolni sem merek. – Szomorodtam el. – Azért is voltam pánikban nehogy olyan helyzetben jöjjek fel amikor… Amikor…
- Ne is gondolj rá. – Rámnéz majd magához ölel. – Gondolom azért jöttél át mert ott nem találtad és tudtad, hogy nálam még lehet. De ha ott sem találod akkor lett volna az a helyzet.
- Amit soha nem akarok, hogy bekövetkezzen. – Mondtam mellkasára dőlve. – Sohasem.
Ezekután már nem szólt, csak az ölelésében tartott szorosan. Igy telt el legalább fél óra amikoris mindketten felkaptuk a fejünket a benti mozgolódásra. Kitártuk az ajtót, majd belépve Ukitakét pillantottuk meg aki már ébren volt s próbált felkelni nem sok sikerrel.
- Taichou azonnal feküdjön vissza. – Mondtam majd odamenve visszafektettem az ágyba. – Önnek most pihenni kell.
- Ukitake hova akartál menni?
- Vízért.
- Azonnal hozok egy teát. Feleltem, majd ki is mentem a konyhába késziteni egy gyógyteát. Érdekes volt ahogyan Sentaro és Kiyone csak ott ültek néztek rám amikor beléptem és elkezdtem késziteni a teát. Eközben Shunsui odaült Ukitake mellé.
- Jobb, ha nem erőlteted meg magad.
- Tudom… Felelt kissé beteges hangon.
- Mao félt, hogy bajod esett amikor nem talált itt tegnap. Szóval jobb, ha nem bántod meg.
- Mao… A tegnapi akciója miszerint megcsinált egy havi jelentéskupacot elég meggyöző volt.
Shunsui csak nézett nagyot. – Egy havit? Ez a lány ugylátom egy gépezet.
- Igen de utánna el is aludt.
- Hát nem csodálom. De legalább segített neked. Nem kell most a papírok miatt idegeskedj.
- Tudom. … Én pakoltam el őket.
- Akkormeg pláne…
Mikor végül elkészültem a teával elindultam visszafelé. Az ajtónál viszont megálltam és hallgatóztam egy kicsit.

- Tudod mit mondok én erre? Ez a lány valami okból nagyon kötödik hozzád.
- Igen furcsa ez nekem is. De ne beszéljünk ennyit rola mert még a végén, rosszat feltételez.

Elmosolyodtam majd a lábammal kinyitottam az ajtót.
- Meghoztam a Teát Taichou. -Tettem le a kis asztalkára a Tálcát amin behoztam a teát. – Nos itt hagylak titeket Shunsui Taichou beszélgessetek. Ha kell valami az irodában leszek. – Mentem ki az ajtón majd egyenest az irodába vettem az irányt.

- Ez a lány… – Sohajtott Shunsui.
- Hagyd csak. Megint a papirokat akarja megcsinálni gondolom. – Felel megfogva a poharát s belekortyol a gözölgő teába. – Sőt. Nem csak a papirok elkészitésében jeleskedik.
- Csak nem a Tea?
- De igen. Nagyon finom. Ahoz képest amit Sentaroék csinálnak isteni.
- Gondolom gyógytea lehet. De annak keserűnek kellene lennie.
- Az is. De nem annyira mint amit Sentaroék csinálnak. Ez teljesen más.
- Jah értem. – vakarta a fejét. – De most mit fogsz csinálni,
- Hitsugayahoz van beosztva mert lehet, hogy az ereje csak azon a szinten van. Bár szerintem Yama sem tudja pontosan mekkora az ereje. Hiszen, ha Aizen felfigyelt rá akkor biztosan sokkal nagyobb a mienknél is meg az öregénél is.
-Ebben lehet valami. De nem akarod, hogy itt legyen?
- Minek? Ugyis idejön. Most is itt van pedig Hitsugayánál kellene lennie nem?
- Valóban. Akkor nem szóltam. Ukitake megengedett magának egy megszokott mosolyt majd ismét a Teába kortyolt.

Miközben ők beszélgettek Jómagam asz irodában tényleg a papirmunkát csináltam. Amikor ismét befejeztem kimentem a kertbe. Amikor kimentem és megláttam azt a fát amihez Ukitake oda volt vagy oda lesz szegezve azonnal elkapott a röhögés. Ezt meghallván Shunsui és az időközben sokkal jobban levő Ukitake is kijöttek.
- Mao… mi ilyen vicces?
- se… semmi. – Mondtam hasamat fogva még mindig nevetve. – Csak gondolkodtam valamin.
- És az lenne ilyen vicces?
- Igen. Mondtam visszatartva kissé a nevetést. – Bár ez valakinek nagyon kínos lenne.
- Mi jár abban az okos kis fejedben? – Jöttek oda s Shunsuinak pedig a fülébe sugtam az esetet. – Asszem ezt jobb, ha nem tudja meg az az illető. – Kezdett el nevetni ezen ő is. – Tényleg eléggé kinos lenne.
Ukitake csak nézte ahogy egymásraborulva nevetünk és inkább nem szólunk neki egy szót sem. Viszont miután kinevettük magunkat Megszólalt.
- Nos áruljátok már el mi volt ien vicces.
- Semmih csak… – Shunsuira néztem majd a fülembe súgott egy mentő ötletet. – Nos arról van szó Taichou hogy Byakuya Taichou éppen a kertben van és erre Kunaiok repkednek felé. Ezek után megjelenik Soi Fong és Kiyone is majd Byaku felsőruházatának annyi és Kiyone elkezdi lefényképezni jó sokszor. aztán Soi Fong megszolal, hogy, “a gatyát is? ” Erremeg nagyon kiborul. Nos ezen nevettünk ennyit.
- Oh, így már világos. – Felel mi meg Shunsuival nagyban hallgatunk, hogy ez valójában vele történt meg. – Akkor nem megyünk be?
- Önük igen én nem mert Hitsugaya Taichou már biztosan vár. Ugyhogy mennem kell. – Feleltem majd mindkét kapitány kapott tölem két két puszit majd el is tüntem a kapitányok mellől és Hitsugayahoz i8ndultam vissza…

Gondolom hatalmas szemeket mereszthetett amikor odajött az asztalhoz, és az összes papírmunkát készen találta. Elindult kifelé nem akart felkelteni. Bár nem nagyon aludtam mert ülve nemigazán lehet sokat meg jól aludni. Az ajtócsapódás keltett fel, majd kidörzsölve az álmosságot a szememből észrevettem, hogy a papírok eltüntek az asztalról.

~ Ez a lány nekem nagyon fura. Nem is tartozik az osztaghoz mégis megcsinálta a papírmunkát amit nekem kellett volna. Talán többet tudna rólam mint gondolom?~ Morfondirozott miközben az iratokat rakosgatta el a megfelelő helyre. Majd hallottam ahogy halk surlódással nyilik az ajtó.
- Áh… Látom felébredtél. – Felelt, ahogy rám tekintett. – Köszönöm.
- Mit?… Jah a papírokat? Semmiség volt. Meg amugyis… – álltam fel az asztalától majd jómaga huppant le a székébe. – … önnek pihenni kellene. – Feleltem mire nagyon meglepődött. De inkább nem mondtam neki semmi többet csak kirohantam az irodájából.
- Hé! -Szólt utánnam de nem érdekelt. – ~ Jaj ez a lány. Szerintem nem fogok, igy megtudni többet. Megyek utánna vagy inkább most hagyom mert gondolom eléggé zavarban lehet. Bár nem tudom mitől.~
Szaladtam ahogy csak tudtam. Nem akartam, hogy utánnam jöjjön. Beszélni se akartam vele nagyon Egyenlőre. Bár ne lettem volna ennyire zavarban. hiszen nemtudom, hogy megsejtette e vagy sem, hogy róla akartam meggyőződni arról, hogy életben van. Hirtelen megálltam. Éppen a kapun szaladtam ki amikor ezt megtettem. Kicsit kijjebb sétálva az osztag felé fordultam. A hatalmas tizenhármas jelre néztem ami ott diszelgett a falon jelezve azt, hogy ez a tizen harmadik osztag. Elmosolyodtam ahogy ismét arra gondoltam, hogy él, és egyenlőre jól van. Szinte bizseregtem, hogy én itt lehetek, Anita barátnőm pedig nem. Ukitake közelében lehetek, nem úgy mint ő. Ez most önzően hangzott de ő is az volt vele mert mindig azt mondta ne rajongjak Ukitakéért mert akkor utánzom őt. Na de ki mást nem utánzok még? Meg még ő maga is? Hiszen rengetegen vagyunk akik szertik Ukitakét nem igaz? De ott tartottam, hogy ezeken elmélkedtem amikor Matsumoto megint megjelent és a csöcseitől megint alig kaptam levegőt.
- MATSUMOTO!!! Hallottam meg egy ismerős hangot mire leszált rólam végre az idióta nőszemély. – Te vagy az Mao? Kérdezte, én erre Felé fordultam.
- Eh… Igen Hitsugaya -sama. – Hajoltam meg. – Hogy van ma Taichou?
- Bosszúsan… – Mondta intve, hogy elég a meghajlásból.
- Gondolom Matsumoto az oka. – Feleltem. – Megkellene nevelnie Taichou.
- Eh szerinted nem probáltam?
- Oh értem.
- De te mit keresel itt? Nálam lenne a helyed. – Mondta kicsit megrovóan. – Hozzám lettél beosztva. Bár nemtudom miért osztottak be egy helyettes shinigamit hozzám, de velem kell most jönnöd.
- Ahová óhajtja Taichou. Itt amúgyis elintéztem mára a dolgom.
- Mára? Kérdezett vissza.
- Eh… Ja semmi. Feleljtse el amit mondtam. Mondom majd elindulok a kapitány előtt az osztag felé. Matsumoto és a kapitány meg csak jöttek utánnam.
- Matsumoto ugylátom ebben igazad van. Honnan tudja vajon?
- Nemtudom. Shunsui Taichou meg Ukitake Taichou nevét is tudja.
- Meg az enyémet is.
- Nekem az is furi volt, hogy az enyimet megtudta mondani a földön.
- Be se mutatkoztál?
- Bingó Kapitány. Nem kellett.
- Ez a lány. Nekem nagyon furcsának tünik.
- Nekem mondja kapitány? Én mekkorát néztem amikor cakk um pakk elment a tizenharmadik osztagig onnan meg a nyolcadik osztaghoz. Onnan meg gondolom akkor visszajöhetett ide.
- Nem te vezetted Matsumoto?
- Nem. ment a saját feje után.
- Fura ez a lány. Kifogom deriteni mi az oka annak, hogy ismeri az egész környéket. – Felelt mire én már a tizes osztag kapuján probáltam bemenni de nem engedtek. – Hagyjátok bemenni. hozzánk tartozik. – Halloták meg a kapitányt mire beengedtek. Elkezdtem berohanni Hitsugaya irodájába. A kapitány és a hadnagy komotos léptekkel követtek. – Ugyhallom az irodámba ment be. – Mondta mire azonnal futásnak eredt. Amint belépett megállt benne az ütő. – Te meg…
- Oh… Hamár Matsumoto nem csinálja meg akkor legalább ne maradjon az ön nyakán Taichou.
Hitsugaya ezekután meg se szólalt, csak leült a székébe és a rámaradt papírokat rendezgette az asztalán.
- Miért segitesz? Kérdezte meg hirtelen amire nem tudtam felelni annyira váratlanul ért, de aztán nevetve hozzátettem.
- Ahogy én Matsumotot ismerem elráncigálta volna önt egy fürdőbe és ott állt volna ennek neki.
- Jézusom ne is mond.
- Igen tudom. Csak felnőtt felügyelet mellett mehet be… Szakadtam a röhögéstől. Mondom mintha csak nem is tudnám kivel beszélek meg kinek mondok el effajta dolgokat.
- Ezt mégis honnan tudod?
- ŐŐŐŐŐŐ sehonnan. Csak ráhibáztam. – Mosolyogtam kicsit zavartan. – Csak ráhibáztam de akkor gondolom nagyon is Taichou.
- Igen. Mikor leszel… Nézett akkorát amikor az orra alá nyomtam a papirkupacot.
- Készen? Már most. Kezdtem el nevetni azon a fejen amit vágott. Még a telefonomat is előkotortam lefényképezni őt, amin ott lógott őméltósága egy szemeteskukában. Ahogy észrevettem elkezdett tikkelni a ballszeme amikor meglátta önmagát egy kukában.
- Mao! Az ott…
- Jah ez? Iggen ez ön Taichou egy kukában. – Mondom mosolyogva. – Bár nemtudom, hogy ön, hogy jön a kukához. Feleltem mire felkelt a székéből.
- Azonnal szedd le.
- Dehogy szedem. Az én kis kedvenc pöttöm kapitánykámat? Miért is szedjem le?
Na erre már meg se bírt szólalni. Zavarba jött de nagyon.
- Kedvenc Kapitány? Hogy lehetek én ennyi ismeretség után a kedvenced?
- Buta vagy Taichou. Ismerlek én már mint a tenyeremet. Sőt Hyourinmarut is.
Rámnézett, majd kisvártatva megszólalt.
- Shunsuit és Ukitakét is ugye?
- Nem csak… Itt én ismerek mindent és mindenkit akit kell.
- Honnan?
- Az még titok Taichou. Majd ha itt az ideje megtudod. Sőt mindenki megfogja tudni, hogy honnan ismerem én az egész társaságot akiket kell.
- Remek akkor ezek szerint várhatok még.
- Pontosan… – Erre visszahuppant a székébe. – Köszönöm.
- Ön is kezdi? Ukitake-san is ezzel jött. Nem kell megköszönni. Hamár itt voltam segitettem. Feleltem majd meghajlással köszöntem el majd el hagytam az irodát. Ő is uttánam akart szólni de mégse tette. Amint kiértem itt is megálltam egy kicsit gondolkodni a tizes jelet bámulva. Ekkor…
Hatalmas ütközéssel belémcsapódik valaki full véletlenül. És naná, hogy csupa vér és most engem is összeken. Nem csesztem le mert nem volt szándékos a becsapódás. De akit megláttam felénk tornyosulni attól már teljesen kirázott a hideg. Szemei nem tükröztek semmit csak ridegség sugárzott belőle. Mint mindig most sem szólalt meg. Abarai aki még mindig rajtam feküdt felakart kelni rólam sikertelenül. Byakuya megint jól ellátta a baját szegény Abarainak. Felemeltem az ájult Abarait egy kicsit, hogy kitudjak csúszni alóla. Ahogy ez megtörtént azonnal a negyedik osztaghoz akartam vinni de Byakuya intett, hogy hagyam békén.
- Mit képzel maga? – Kezdtem el tiszteletlenül. – Orvosi ellátásra van szüksége. Maga se akar egy hadnaggyal kevesebbet nem? – Mondtam mire csak megfordult és elhúzta a csikot. – Barom. – Közlöm a véleményem a levegővel majd felnyalábolva Renjit azonnal Unohanához veszem az irányt. Szerencsére az út alatt nem botlottam bele senkibe. Ahogy Unohana és néhány negyedik osztagos elvitték jómagam is eltüntem az osztag környékéről. Erre kibe akadok már megint nem másba mint jégcsapkapitányba. Mint akit semmi se érdekel megy el mellettem mire megfogom a csuklóját és hátracsavarom a kezét.
- Renji megint egy ideig korházban lesz miattad jégcsapkám. Ha van benned annyi akkor mész és meglátogatod baromarc. -Mondom majd elshunpozok a közeléből.
- Ki vagy?
- A legrosszabb rémálmod. Mondtam, majd eltüntem a szeme elől egy szempillantás alatt. Szinte beszélni se volt kedvem azzal az idiótával. Bár kissé furdalt a lelkiismeretem az előbbi miatt nemérdekelt. Byakuya erejét éreztem a hátam mögött majd a kezem hátracsavarodott a pillanat tört része alatt.
- Jobb lesz ha megtanítalak viselkedni. Amint meghallottam mögülem az ismerős hangot azonnal falfehér lettem.
- Byakuya azonnal engedd el! Mégegy ismerős hang, Hitsugaya volt az. Kénytelen volt elengedni engem. Fájós kezemet szorongatva sétáltam oda Hitsugayahoz.
- Mégis mi jogon bántod a beosztottaimat? – Hangzott a kérdés melyre nem kapott választ. Byakuya eltünt a szemünk elől. – jól vagy? – Kérdezett rá.
- Igen jól csak majdnem eltörte a karom az a segfej. Feleltem még mindig fájó karomat fogva.
- Menj nézesd meg Unohanával. elkisérlek odáig. Meglepett ez a közvetlenség a részéről.
- Öhm… Rendben. Köszönöm Taichou. Mondtam majd elindultunk vissza negyedik osztaghoz. Végül Unohana megállapitotta, hogy végülis elrepedt az egyik csontom. De még megtudja foltozni. Igy neki is látott. Amikor végül teljesen rendbejöttem Hitsugayaval elindultunk a tizes osztag parancsnokságára.
- Gondolom eléggé kikészültél.
- Eh nem dehogy. Csak Renjit verte majdnem halálra. És elvittem gyógyulni Unohana Taichou kezei alá ez meg neki nem tetszett. – Mondom majd elmosolyodom. – De engem nem izgat. Jégcsap uraság egy barom és az is marad.
- Szóval nem kedveled tulságosan őt igaz?
- Hát nem. Van egy barátnőm aki viszont oda meg vissza van érte. De azért én sem vagyok ellene. Sőt. Ha megnyilna nekem nem lenne hátrány. DE ezt ugyse érem el csak szenvedéssel.
- Értem. Akkor nem nagyon kellene a közelében lenned.
- Szarom le. majdnem eltörte a karomat. ezért még számolok vele az biztos.
- Nyugi. A végén még elpattan egy ér a fejedben. Nagyon felhuzott ugylátom. Ugrott le az osztag elé és én követtem.
- Valóban. Szegény Renji még jó ideig lábadozni fog.
- Oh hogy Renji aki miatt aggódsz.? Nem kell félteni. erős és tudja, hogy mikor kell feladni.
- Bah rendben akkor szurkolok neki. Köszönöm Taichou. – Mondom átölelve a kapitányt. – Én ici pici Taichoum. – Mondom majd végül elengedem. Megyek megnézem hogyan van az én elsőszámú kedvenc kapitányom. Mondom majd felugrom az egyik ház tetejére.
- Elsőszámú?
- Igen. Nekem van egy rangsorom. Az első a sorban Ukitake Taichou a második Te vagy Hitsugaya -sama a harmadik meg az a vadbarom. – Hitsugayan észrevettem, hogy elszontyolodik és elindul befelé. Talán azt hihette, hogy ő az egyetlen akit kedvelek. Na tessék. Most már lelkifordalásom lehet emiatt is. Elindultam közben Ukitake kapitányhoz. Nem kellett az épületbe mennem kintről éreztem az energiáját és nem kellett sok tudás ahoz, hogy megállapitsam minden rendben mert Shunsui is vele van és gondolom iszogatnak. Ami nem jó jel. De amikor leugrottam hozzájuk kicsit sem kellett aggódnom.
- Áh Mao a frász jött ránk.
- Bocsánat. Csak gondoltam megnézem minden rendben van e a kedvenc kapitányaim körül.
- Értem akkor csak ezért jöttél? Maradj nyugodtan. Meghivunk egy teára.
- ŐŐŐŐ… Nagyon kösz… Köszönöm. Feleltem majd leültem Ukitake Mellé.
- Hol voltál? Ukitake már aggódott miattad.
- Hol lettem volna? A kapitánnyal akihez beosztottak.
- És kihez osztottak be?
- Pöttöm Taichouhoz. Feleltem viccesen aztán elszomorodtam.
- De most miért vagy igy elszomorodva?
- Semmi csak…
- Csak? Valaki csak úgy nem lesz szomorú. Mesélj mi történt?
- Megbántottam Hitsugaya Taichout.
- Mégis mivel? – Kérdezte. – Nem olyan könnyü megbántani.
- Hát nekem sikerült. Mégpedig azzal, hogy nem ő az elsőszámú kedvenc kapitányom.
- Oh értem. De akkor ki az első? – Kérdezte Shunsui mire elvörösödtem igy elfordoltam inkább. – Látom nagyon zavarba hoztalak.
- Na ná… öhm… inkább itt sem vagyok. – Álltam volna fel De Ukitake a vállamra tette a kezét igy nem tudtam felkelni. – Taichou?
- A teával mi lesz? – Kérdezte mire feléfordultam. – Meghivtalak. Ne is figyelj oda Shunsuira.
- Re… Rendben. – Mondtam de még mindig kicsit zavarban voltam.
- De tényleg. Ki az első? – Kérdezte most Ukitake mire pir szökött az arcomra megint. – Kiváncsi lennék.
- Nos… az úgy van, hogy… – Na jó nem vagyok én ennyire szerencsétlen. megmondom neki kerek perec. – Ön az Taichou. – Erre csak meglepetten pillant rám. – Komolyan mondam. Őn az Taichou.
- Most már világos miért pirultál el. Ugyan Mao-chan. Nem foglak megenni.
- Uh inkább el se képzelem. – Feleltem majd végre meghozták a teámat. – Köszönöm. – Feleltem majd Ukitakéra mosolyogtam. – Nos örülök, hogy jól van Taichou olyan gondolatok fordultak meg a fejemben, hogy onkább nem is akarom tudni.
- Ugyan Mao-chan. Ne aggódj. Nem dobom fel a talpam.
- Egyenlőre… Bár Remélem nem kerül rá sor, hogy ott tartsunk. Hitsugaya Taichou most biztos haragszik. Feleltem erre megcsörrent a mobilom. Ági barátnőm volt az, hogy hol is vagyok én most mert megbeszéltük, hogy megyek le hozzá majd egy kis időre. Mondtam, hogy közbejött valami igy nem kérdezett többet. Mondtam, hogy majd megbeszélünk egy ujabb időpontot. Miután letettem a telefont megittam az utolsó korty teát majd felálltam s elköszönve elindultam vissza a tizes osztaghoz…

Békithetem most ki Hitsugayat is mert nagyon megbánthattam. Viszont még mielőtt eljöttem volna Ukitakétól kaptam tőle valamit. Akkora sunnyi fejem lett, hogy el se lehet képzelni. majd velőtrázó nevetésbe kezdtem ahogy viszaemlékeztem a Bleach jelenetekre amikor Ukitake adta oda neki, nem én.
- Csendesebben nem lehet? Hallottam meg megint Byakuya hangját mire majdhogynem neki akartam menni. De inkább mégse tettem mert még a végénén járnék rosszabul.
- Ha nem tetszik, hogy valaki nevet egy jóizűt akkor huzzon el a közelemből mert igenis azt fogom tenni. -Mondtam majd ismét elindultam az osztag felé. Fene tudja mit keresett ott Byakuya amerre jöttem de nem is érdekelt. Az osztaghoz érve Matsumotoval találtam szemben magam.
- Szoval itt vagy Mao. A kapitány ma nagyon morcos.
- Tudom az okát. – Feleltem elszontyolodva. – Megyek is megvigasztalni. – Mondtam majd el is indultam befelé. Hitsugayat az irodában találtam meg a papírokat rendezgette az asztalán. – Bejöhetek? – Kérdeztem majd inkább beléptem. – Áh látom dolgozol Ici Pici Taichou.
- Ne hívj igy.
- Ugyan már Taichou. Csak nem azért haragszik mert nem ön az elsőszámú kedvencem?
- És ha igen?
- Dehiszen önnel vagyok nem? Őnhöz osztottak be és itt kell legyek. nem mindig tudok majd Ukitake-sanhoz menni. Ami pedig Ukitake-sant illeti küldött önnek valamit. Erre elkezdtem kipakolni az asztalára a cukorkákat az édességek tömkelege mögött láttam ahogy Hitsugaya már kezd paprikás lenni.
- Ukitake!!! Szolalt meg s ökölbeszorította kezeit.
- Nyugalom Taichou. Mentem oda mellé és tettem kezem a vállára. – Csak jót akar.
- Igen mint mindig. – Vágott fancsali képet. – Engedj el. A Kapitányod vagyok ha nem tünt még fel.
- Ugye most amiatt haragszik mert nem ön az elsőszámú kedvencem.
- Nem haragszom.
- Bocsánat kapitány de sajnos ez már a földön is igy volt. Ukitake Kapitány már ott nagyon megtetszett nekem. Őn volt a második akit kedveltem és az a faragatlan barom a harmadik.
- Byakuya?
- Igen. Hiába olyan mint egy jégcsap akkoris kedvelem mégha ez neki fel se tűnik.
- Rendben van jó nem haragszom. Csak kissé rosszul esett.
- Bocsánat. Szaladtam ki az irodából, nem birtam tovább vele egy légtérben lenni ezek után. Annyira fájt, hogy megbántottam ezzel. Matsumoto is furán nézett amikor könnyezve elrohantam mellette majd besétált A kapitányhoz.
- Kapitány?
- Mi az Matsumoto?
- Mao… Sirva rohant el. Mit csinált vele Taichou?
- Sírt?
- Igen.
- Értem. Menj utánna Matsumoto. – Utasitotta, hogy kövessen engem. – És hozd ide vissza. – Mondta, majd az ablak felé fordult. Nézte az eget melyen most egyetlen felhő sem volt. A nap tüzesen sütött arcára.

Gondolataim csak forogtak mig rohantam és rohantam. Egyszercsak beleütköztem valakibe, mert nem figyeltem.
- Figyelhetnél jobban is. Felelt. Amikor feltekintettem ismét azt a szürke szempárt láttam magamelőtt és azt akihez tartozik. Nem mutattak érzelmet azok a szürke szemek.
- Elnézést, nem volt szándékos.
- Láttam. De vigyázhatnál jobban is. – Felelt majd ellépett mellettem. – Egy shinigami, ne itassa az egereket. Felelt még hidegen majd elshunpozott.
- Könnyü neked vadbarom. – Szidtam már megint. – Te nem vagy halandó ember. De érzéseid vannak Byakuya. – Mosolyodtam el halványan majd visszatért a szomorkás tekintetem. Amikor ujra elakartam idulni egy kéz tartott vissza.
- Mao… Hitsugaya hivat téged az irodába.
- Nem akarok, most oda vissza menni.
- Ha nem, akkor erővel viszlek vissza. Hitsugaya azt akarja, hogy gyere és punkt. – Matsumoto ezt ugyse érti. Inkább megyek mintse a csöcsei közt végezzem holtan. Szépen lassan lépkedtünk az osztag felé. Szemeimben még mindig ott gyöngyöztek a könnyek. Matsumoto közben megszólalt. – Az első napon máris szomorú vagy.
- Tudod mien az, ha valakit megbántasz, akaratlanul? Kurvára szar.
- De a saját boldogságod a fontos nem?
- Ha mások nem azok rajtam körül akkor az enyim mit se ér. Annyira szarul érzem magam most emiatt. Inkább a szállásomra megyek. – Mondtam majd elshunpoztam Matsumoto mellől. Ő csak sohajtott egy hatalmasat és bement az osztaghoz. Én pedig a szállások felé vettem az irányt. Az osztag tagjai egy kissebb köszöntővel vártak. Megmutatták a helyemet és azután magamra is hagytak. Eldőltem az ott található futonomon majd a falat kezdtem szugerálni. Ám, néhány perccel később, már megint elsirtam magam. Felültem a futonon majd térdeimet átkarolva sirtam.

- Matsumoto! Azt mondtam…
- Nem akart idejönni. Azt mondta inkább a szállására megy.
- Szóval, nem akar a szemem elé kerülni ugye?
- Valóban. Mit tesz most Taichou?
- Semmit. – Az asztalára pillantva viszont megmásitja terveit. – Jobb ha ezt visszaadom neki. – Vette fel a készüléket. Majd elindult kifelé az irodából. Matsumoto persze követte őt. – Matsumoto! Ezt egyedül intézem el.
- Rendben kapitány, de tényleg ne menjek?
- Nem kell Matsumoto. Csak visszakell neki adnom és kész.
- Rendben. Addig elmegyek a boltba magának hozzak valamit?
- Nem kösz. Azzal eltünt Matsumoto látóteréből. Mire az csak ide oda kapkodta a fejét majd el is indult az új célja felé.

Halk lépések zaját hallom, majd valaki hirtelen megáll. Még mindig sírtam az egész miatt. Nem tudtam ki lehetett az de aztán ismét lépések halkuló hangja. Végül eldőltem és álomba sírtam magam. Azt hittem, hogys ez megint csak egy álom és ebből majd ugyis felfogok ébredni, de nem igy volt…

1. rész (nem korhatáros fejezet.)

Egy gimnazista lány épp kinéz az ablakon. Virágoznak a cseresznyefák odakinn. Az ablakban ülve élvezi a látványt. Majd hullani kezdenek szirmai.. Mindig ugyanekkor ünnepli bús magányos szülinapját. Általában ezen a napon, is mint mindegyiken unatkozik. A Nevem már mindenki tudja. Ma is iskola van, mint minden hétfő délután. Elindultam az iskolába. A szirmok ráhullottak hajamra, és ruhámon is ott ragadtak. A szél finoman fujt. Amikor az iskola közelébe értem, valaki megállított. Egy csavargó volt, akinek adtam pár Forintot, majd azt mondta vár rám, mert adni akar valamit cserébe. Én mondtam neki, hogy nem kell, ő mégis ott várt rám a sarkon. Amikor barátnőmmel elváltak útjaink odajött hozzám.
-         Tessék – adott át egy kardot. – Itt van a jutalmad, azért amiért kisegítettél.
-         Hát ez meg minek nekem. Nekem erre nincs szükségem.
-         Úgy érzem, ez hozzád tartozik.
-         Miből gondolja ezt? Ez fura. Vajon ki lehet ez a fazon? Várjunk csak! Miért néz ilyen furán a boltos?”
-         A virágszirmok árulták el mindezt – magamra néztem, majd nyugtáztam, hogy oké rendbe.
-         De ez nem az enyém. Biztos van neki gazdája. „ Most már biztos, hogy ez egy szellem.”
-         Lehet, de én most már megyek. Használd jól a kardot.
Szépen megköszöntem, majd elindultam haza. Mikor visszanéztem már nem volt sehol. Egész úton az járt a fejemben, vajon kié lehet ez a kard. Minden féle gondolat járt a fejemben, de soha nem gondoltam arra, ami vár majd rám.
Eközben a lelkek világában. Nagy volt a felfordulás Byakuya kapitány úr épp a kardját keresi, amit egy csata közben vesztett el. Bár senki nem gondolta volna, hogy a Kuchiki ház feje valaha is elveszti majd a Senbonzakurát.
-         Renji te vagy a hadnagyom, neked tudnod kéne – mondta Byakuya kissé paprikásan.
-         Nem vagyok én a kapitány kardjának dadája vagy mégis? – vetette oda Renji
-         Renji, ne bosszants fel! Menj és kerítsd elő! – vágott vissza Byakuya nem kis dühvel
-         Rendben megyek, itt se vagyok. Veled nem lehet beszélni ma.
-         Amíg nincs meg a kardom, addig egy szót se akarok hallani senkitől! Hogy lehetek én ennyire marha?
-         Látom, tényleg felhúztad magad. Nem tudom hogyan csináltad, de irtó vicces lehetett.
-         A Senbonzakura az enyém. Hozzátok vissza, értve? Nem kerülhet illetéktelen kezekbe! Ha nem hozzátok vissza… – mondta, már tényleg nagyon dühös volt.
-         Hűha, csak nem félsz, hogy elpártol mellőled a kardod?
-         Renji… – fordult fenyegető pillantást intézve Renji felé.
-         Jó, jó, már itt sem vagyok… Ennek az agyára ment a Senbonzakura – morogta, azzal elviharzott. Lassan mindenki Byakuya kardját kereste. Az egész lelkek világa felborult a Kuchiki Byakuya kardjának keresésétől. De már nagyon unták is az egészet. Ami még jobban meglepte őket az, az, hogy mint újdonsült főkapitány veszítette el a kardját. Ezért volt annyira dühös amiatt, hogy most mit is gondolnak majd róla ezek után.
De miután arra is rádöbbentem, hogy már megint senki nem köszöntött fel a szülinapomon, ez egy kissé megnyugtatott. Eközben én éppen haza értem és ledobtam magamról minden hacukát, majd vittem fel a kardot a szobámba. Ekkor még nem tűnt fel semmi. Nem volt ismerős a kard, de az aurája eléggé hátborzongató volt, majd a markolat és a keresztvas kötötte le a figyelmemet, így már valahogy olyan ismerősnek tűnt a kard.  Kezdett derengeni vajon kié lehet. De még mindig nem tiszta a kép, utána a kardot az én általam készített kard mellé helyeztem, ezután leültem megírni a leckét, ami dögunalom volt. Miután végeztem a házival, leültem Bleachet nézni. Ichigo – Byakuya harcát néztem épp, de az istennek se ugrott be semmi a kardról. Egy héten keresztül rágódtam azon, hogy vajon kié lehet ez a kard, de nem bírtam rájönni. Aztán egy nap végül rákerestem Byakuyára az Interneten és akkor világosodott meg minden. Akkor már tudtam, honnan fúj a szél és ki volt, akitől megkaptam a kardot. Biztos vagyok benne, hogy egy olyan szellem lehetett, aki keresztbe akart tenni Byakuyának. Akkorát nevettem, hogy felkeltettem még a holtakat is szerintem, mert rádöbbentem a tényre. Kuchiki Byakuya elvesztette a kardot, ami az övé volt. Akkor, ezek szerint most már az enyém. De hogy minek és hogyan került hozzám fogalmam sincs. Aznap Kuchiki Byakuya Kardjával aludtam el. És azon gondolkodva, vajon hogy lehetett az, hogy ő elvesztette ezt a kardot.

2. Rész (Nem korhatáros fejezet)

Reggel arra ébredek, hogy anyámék bőszen veszekednek valakivel. Szépen felvettem magamra egy farmert és egy pólót majd kinyitottam szobám ajtaját. Anyámék felfigyeltek a zajra, mert a veszekedés abbamaradt. Kilépve a konyhába megkukulok, és csak nézek. Az a látvány, amiben részem volt nem bírtam kinyögni egy jó napot – ot sem. Majd nagy nehezen kinyögöm.
-         Jó reggelt! U… Urahara ex Kapitány?
-         Talált. Szép jó reggelt magának is kisasszony.
-         Maga mi a jó fészkes fenét keres itt?
-         Kuchiki Byakuya Kardját, kisasszony. Ha jól tudom magánál landolt.
-         Igen itt van. És gondolom maga, akarja neki visszaadni mi?
-         Nem talált. Úgy gondolom, az lenne helyes, ha maga vinné át neki.
-         Maga tiszta agyment Urahara ex kapitány! Hogy a fészkesbe tudnék én a lelkek világába menni halálisteni erő nélkül?
-         Csak átalakítjuk a részecskéit kisasszony, és már kész is. kölcsönadom a halálisten ruhámat, azzal bejuthat a tisztalelkek városába.
-         Jó, de hogy találom meg Byakuyát egy akkora helyen?
-         Egyszerűen követi a kard gazdájának energiáját. A kard az övé, tehát abból merít energiát, így egyezik az energiájuk. Érti kisasszony? – vette elő legyezőjét.
-         De mégis, mi a francot tegyek, ha a takarító megjelenik az odavezető út alatt?! Ezen gondolkodott már maga balfék?! – vettem el tőle a legyezőt és csaptam fejbe Uraharát. Anyámék csak nézték a jelenetet, de ugyan nem mondtak volna semmit. Urahara meg a földön kötött ki.
-         Igaz – fogta a fejét, miközben visszaült a székbe, amelyről sikeresen lebuktázott az ütésemtől. – Au, már megint kaptam egy maflást.
-         Szinte tudtam, hogy erre nem is gondolt. Áh… Ez egy rémálom.
-         Nos, akkor mehetnénk? Byakuya biztosan várja már. Mivel ő lett a fő kapitány, így muszáj gyorsan visszajuttatni neki a kardot.
-         Mégis hová? Csak nem a boltodba Urahara. És mi van!? Ő a főkapitány?
-         Igen. Hát, de maga amúgy is honnan tudja, hogy kicsodáé a kard meg azt, hogy én ki vagyok.
-         Remek még ez is. Majd később megtudod Urahara.
-         Át akarja adni a kardot Byakuyának vagy sem?
-         Igen is Kapitányúr, mehetünk.
Anyámék egy kukkot se értettek az egészből. Pillanatok alatt már repültünk is a bolt felé. Csakhogy, térugrást hajtottunk végre, aminek az lett a következménye, hogy nem maradt rajtam egy szál ruha sem. Urahara azonnal kapcsolt, miután rám adta a felső ruháját azonnal a nyakának estem.
-         Egy idióta vagy! Szólhattál volna, mielőtt ilyen helyzetbe hozol! Ezt nem bírom tovább! Mibe keveredtem én, istenem!
-         Semmi különösbe.
-         Csak a Bleach című animébe – csend lett, később halkan szóltam ismét. – Kapitányúr…
-         Ne hívjon így. Amúgy mit is mondott?
-         Rendben. Semmit. Urahara…
-         Hmm?
-         Lehet egy kérésem?
-         Mond…
-         Halálistenné akarok válni.
-         Ezt jól meggondoltad?
-         Igen Urahara.
-         Rendben. De nem lesz gyerekjáték.
-         Tudok róla. Ichigonak sem volt az.
-         Akkor máris készülniük kell. Hiszen újabb helyettes halálisten megy a lelkek világába.
-         Úgy van. De hogy leszek én halálisten? Basszus.
-         Nyugalom. Majd azt én megoldom.
-         Mégis hogyan? Belelöksz egy hatalmas gödörbe lélektestben és másszak ki? Ha erre készülsz…
-         Pontosan. Sőt még a lélekláncát is elvágom.
-         Kár volt kérdezni. Attól, félek mi lesz a kardom neve.
-         Azt csak halálistenné válásakor tudhatja meg miután…
-         Igen tudom, nem kell ecsetelni Urahara.
-         Szóval maga nem utál engem, csak kissé paprikás ugye?
-         Igen. Félek attól, hogy mit tapasztalok majd odaát. Ráadásul még azt is bele kell kalkulálnom, hogy szeretem Byakuyát
-         Tehát attól félsz, hogy mit fog szólni a kis mesédhez Byakuya.
-         Igen. De az a legkézenfekvőbb, hogy azonnal lenyisszantja a fejemet, ahogy visszakapta a kardját. Szóval nem lesz idő romantikázni
-         Ugyan már! Yoruichitől hallva nagyon paprikás, és szerintem örülni fog neki. Hidd el.
-         Á, nem bízok én abba. Amint a kezébe veszi, elszólja magát, „Hullj le ezer virágszirom” és halál fia leszek. Azok a pengék kurvára, élesek lehetnek.
-         Hát én nem tudom, de most kapaszkodj.
-         Mert?
-         Hamarosan megérkezünk.
-         Megint valami hülye, landolási technikát akarsz mutatni mi?
-         Talált süllyedt.
-         Szinteeeee tudtaaaaaaaaam! ÁÁÁÁÁ! – azzal zuhanórepülésbe kezdtünk, majd, mint ahogy megszoktam, nem történt semmi, bár először a frász jött rám.
Közben a lelkek világában is zajlott az élet. Byakuya ismét elindult megkeresni a kardját, és mindenkire olyan pillantásokat vetett, hogy mindenki holtsápadt arckifejezéssel kereste Byakuya eltűnt kardját. A fő kapitányúr lassan lehiggadt, és ismét a megszokott ábrázattal, nem szólva senkihez indult útnak.